Délután írtuk meg az Index nyomán mi is, hogy elkülönítettek a budapesti reptéren egy Kínából érkező lázas férfit. Most kiderült, hogy az illető koronavírussal nem fertőződött - mondta a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombat délután sajtótájékoztatón.

Index: elkülönítettek egy lázas utast Ferihegyen

Nemrég Vuhanban járt, koronavírus-fertőzés gyanújával vizsgálják.

Szlávik János közölte, hogy a fiatalember nem mutatja a betegség egyetlen tünetét sem, nem lázas, nem fullad, nem köhög. Megfigyelésre kórházban marad, de ezt nem a betegség gyanúja, hanem a kimerültség indokolja - hangsúlyozta.

A főorvos tájékoztatása szerint a férfi a járvány gócpontjaként ismert közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban járt egyetemre. A várost január 23-án hagyta el, vasúton Hongkongba, majd repülőn Európába utazott, és átszállással érkezett Budapestre. Sajtóértesülések szerint szombaton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren koronavírus-fertőzés gyanújával különítették el.

A férfi az utazása során átesett testhőmérséklet-ellenőrzésen, de nem volt lázas, így továbbengedték - tette hozzá Szlávik János. A korábbi értesülések arról szóltak, hogy a férfi lázas.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Sebastien Nogier


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!