Korábban Csipes Ferenc azzal vádolta a sportolót, hogy a pénz miatt váltott csapatot.


Csütörtök reggeli Facebook-posztjában Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakos azzal vádolta meg Csipes Ferenc edzőt, hogy verbálisan zaklatta őt. A poszt közzététele után alig telt el egy-két óra, és Csipest máris felfüggesztették, miközben a szövetség és a Honvéd is vizsgálatot indított az ügyben.

Ahogy azonban a 444 cikkében felidézte: Kozák és Csipes között korábban is voltak konfliktusok. Nagy port kavart 2012-ben amikor Kozák, a friss londoni kétszeres aranyérmes otthagyta a Honvédot és átigazolt az Újpesthez. A Honvédban Csipes Ferenc volt az edzője, az Újpestben pedig akkori vőlegénye, Somogyi Béla vette át a helyét. Somogyival később összeházasodtak és két gyermekük született.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!