A Csongrádi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a megyebeli faluban élő férfival szemben, aki méltatlan körülmények között tartotta, és a lakhatásért és élelemért cserébe teljesen kisajátította a gyerekkori ismerősét.


A két férfi közel negyven éve ismerte egymást, így a vádlott tudta, hogy az ismerőse szerény anyagi körülmények között él, senkivel nem tartja kapcsolatot, és súlyos fokban befolyásolható.

A nehéz helyzetben lévő férfi élelemért és lakhatásért cserébe az ismerőséhez költözött és 2009-től csak neki dolgozhatott. A férfinak a WC nélküli, koszos, büdös, cefrés hordókkal teli melléképületben kellett laknia, a meleg vizet egy fa tüzelésű bojler biztosította, de hetente csak egyszer fürödhetett.

A férfi csak akkor léphetett be a tanya főépületébe, ha mobil WC tartályt kellett kiürítenie. Reggeltől-estig dolgozott és naponta két-háromszor ehetett csak, akkor is főleg kenyeret és szalonnát, de azt is külön asztalnál. A csicskaként alkalmazott férfi egy forint fizetést sem kapott, sőt a havi 22 ezer forintos járadékából levontak tőle ötezer forintot a kajája miatt.

A sanyarú sorsú férfi gerincét másfél évvel ezelőtt megműtötték, de a gazda továbbra is nehéz fizikai munkákat végeztetett vele. A férfi félelmében nem panaszkodott, megcsinálta azokat. A gazda elvette a férfi személyes okmányait és a kevéske megtakarítását, valamint folyamatosan ellenőrizte a hollétét, s a tanyát csak engedéllyel hagyhatta el.

A gazda többször is megverte a férfit, ha nem úgy végezte a munkáját, ahogy ő elvárta. A férfi a megalázása és bántalmazásai miatt többször is megpróbált elmenekülni a tanyáról, azonban a kiszolgáltatott helyzetét kihasználva a férfi mindig visszahívta őt, majd újra megverte és munkára kényszerítette.

A járási ügyészség sanyargatásával elkövetett kényszermunka bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Marjai János/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!