1885 húsvétján az orosz cár, III. Sándor egy furcsa tojással lepte meg a feleségét, a dán királyi hercegnőből cárnévá lett Marija Fjodorovnát: a fehér zománcréteggel bevont, kacsatojásnak is beillő tárgyban egy, a tojássárgáját jelképező aranygolyó, abban pedig a cári korona aprócska másolatát rejtő, rubinszemű aranytyúk kapott helyet.
A Tyúktojásként elhíresült munka annyira elnyerte a cár tetszését, hogy az azt készítő ékszerész, Carl Fabergé (1846-1920) egy csapásra az uralkodó kedvencévé vált, a Fabergé-tojásként elhíresült darabok pedig megkezdték világhódító útjukat.
A következő években a cár állandó megrendelővé vált, így a műhelyből minden évben kikerült egy tojás, a tradíciót pedig a következő uralkodó, II. Miklós is folytatta, ő azonban már nem csak felesége, Alexandra, hanem édesanyja számára is rendelt egyet, egészen a dinasztiát eltörlő 1917-es forradalomig, melyet a család nem élt túl.
Az évről évre egyre bonyolultabbá váló, 1887-től a cár útmutatása nélkül készülő, néha különböző alkalmakat - így az első világháború kitörését, vagy a transzszibériai vasút építésének megkezdését - megörökítő tárgyak közül az utolsó kettőt a család már nem vehette át. Az általuk őrzött darabok pedig, műtárgyak tömegével együtt, a bolsevikok kezébe kerültek. Az azóta eltelt száz év során pedig a világ számos pontján felbukkantak, noha huszonkilenc példányt ma is Oroszországban - főként a szentpétervári Ermitázsban, illetve a moszkvai Kreml egyik múzeumában - őriznek.
Túlélték a forradalmat
A Fabergé ház a három évtized alatt összesen hatvankilenc tojást készített, melyek háromnegyede, ötvenkét darab a cári családhoz került.
Ezek közül tizenkettőnek a holléte ismeretlen, a további ötvenhét darabot a világ múzeumai és magángyűjtői ötvenhét őriznek.
Nem csak ez volt persze a gyorsan növekvő presztízsű ékszerműhely egyetlen terméke, hiszen az 1842-ben a francia emigráns Gustav Faberge által - a korban kiemelkedően divatos francia jelleg kidomborítása érdekében - a Fabergé néven létrehozott vállalat évről évre lépkedett felfelé a ranglétrán, az igazi áttörést azonban fia, Carl érte el.
Az 1882-ben ékszerészmesteri címet elnyerő, a céget húszas évei derekán átvevő férfi az Ermitázs műkincseinek javítása és restaurálása után, ugyanebben az évben kapott meghívást az éves Pán-orosz kiállításra, ahol többek között egy i. e. 4. századi aranykarperec kifogástalan másolatával nyerte el III. Sándor tetszését, aki kijelentette: nem tud különbséget tenni az eredeti és Fabergé munkája közt, majd a tárgyakat az Ermitázsban állította ki, mint a kortárs orosz művészet kiemelkedő példáját.
A megrendelések ettől kezdve szinte záporoztak a műhelybe, amelynek kapuját ezek után a külföldi uralkodóházak, illetve a felső tízezer tagjainak készült tojások, illetve arany- és ezüstékszerek mellett ember- és állatalakokat, illetve növényeket ábrázoló kőfaragványok, fényképkeretek, arany- és ezüstszelencék, sétabotok, dísz- és használati tárgyak, illetve kandallóórák hagyták el, de persze csak szigorú ellenőrzés után, hiszen
az elkészült tárgyak mindegyikére Carl Fabergének, vagy legidősebb fiának, Eugène-nek kellett rábólintania, akik a legkisebb hiba esetén is elutasították azokat.
Épp ezért is különösen értékesek a máig fennmaradt darabok, köztük a BÁV 75. Művészeti Aukcióján feltűnő, egy kannából, cukortartóból, illetve tejkiöntőből álló ezüst garnitúra, melynek tagjait a stilizált virágdíszek, illetve az orosz hagyományban gyökerező rekeszzománcozás teszi rendkívülivé.
Az 1900 körül született, a kortársainál jóval modernebb zománcozóművész, Fedor Rückert mesterjegyét viselő tárgyakat a nyugati ízlés egykor túl primitívnek tartotta, ma, egy évszázaddal később azonban a magángyűjtemények és múzeumok kedvelt darabjai, így az 5,5 millió forintos kikiáltási árról induló tétel egy gyűjtemény ékévé válhat majd.
A rekeszzománcozás
Az eljárás során az ezüst felületén fémszálak segítségével apró rekeszeket hoznak létre, melyeket színes zománcokkal töltenek meg.
A vállalat a századfordulón már ötszáz szakembert és tervezőt foglalkoztatott, központjuk pedig egy átalakított négyemeletes épületbe költözött, ahol a műhelyek és a bolt mellett a család tizenöt szobás otthonának is jutott hely.
Az ekkor már rég az Orosz Birodalom legnagyobb, nemzetközi díjak egész sorát magáénak tudó ékszergyárává vált Fabergé sorra nyitott műhelyeket más városokban is, így Moszkvában, Kijevben, Londonban és Odesszában.
A cég szárnyalásának a forradalom vetett véget: a tulajdonos az utolsó, Riga felé induló diplomáciai vonattal hagyta el az akkor még Petrográdként létező Szentpétervárt, és végül a németországi Wiesbadenben talált nyugalomra. Feleségének és Eugène-nek az éj leple alatt, szánkóval és gyalogosan sikerült megszöknie, 1918 utolsó heteire pedig elérték Finnországot. Két fiát, Agathont és Alexandert bebörtönözték, később azonban nekik is sikerült elhagyni az országot.
1924-ben pedig Párizsban ők alapították újjá a vállalatot, de az immár Fabergé & Cie. nevet viselő céggel korábbi sikereket már sosem közelítették meg. A következő évtizedekben jogi viták is nehezítették az oroszországi előd által gyártott cikkek restaurálásával is foglalkozó cég túlélését: 1937-ben egy gazdag amerikai olívaolaj- és szappankereskedő Fabergé Inc. néven alapított parfümgyárat, a negyvenes évek folyamán pedig kozmetikumként (1943), illetve ékszerként (1946) is levédette a nevet az Egyesült Államokban. Ez a vállalat azóta többször is nevet és tulajdonost váltott, de a Fabergé, mint ékszergyártó sem tűnt el teljesen, hiszen az elmúlt száz évben is készültek az aranyat, platinát, gyémántokat és más drágaköveket magukban foglaló tojások, ékszerek, tárgyak órák, noha a mögöttük álló tervezők és tulajdonosi körök többször is megváltoztak: a tojásokat a párizsi újjáalapítása után a német Victor Mayer - az azonos nevű manufaktúra alapítója - készítette el, akinek 1946-ban bekövetkezett halála után munkatársai folytatták a gazdagon díszített példányok gyártását, sőt, 1989-ben az exkluzív jogokat is megszerezték, majd a Fabergé-szakértő Habsburg-Lotharingiai Géza herceg segítségével a kortárs trendeket követő darabokat is piacra dobtak.
A párizsi cég 2001-re elveszítette a korábbi jogai jó részét, sőt, egyedül Franciaországban volt a Fabergé, mint ékszeripari márkanév kizárólagos birtokosa. Ez persze nem volt elég a fennmaradáshoz, így a manufaktúra ugyanebben az évben lehúzta a rolót. A Victor Mayer ezzel nem fejezte be a munkát, ékszereket 2009-ig, órákat pedig 2012-ig gyárthattak, helyét pedig a 2007-ben alapított, a Fabergé család leszármazottait is soraiban tudó Fabergé Limited vette át, a márkanév tehát a történelem számtalan vihara után, közel száznyolcvan évvel az alapítása után is él.
Szponzorált tartalom
A cikk a BÁV támogatásával készült.
Kiemelt kép: Alexei Danichev/Sputnik/AFP
