A mai celebekről mintázott, sokszor rettenetesen béna viaszfigurák első példányai még az 1700-as években készültek el. Akkoriban élt a svájci Bernben egy orvos, Dr. Philippe Curtius, aki viaszszobrokat készített. Az ő asszisztense volt Anne-Marie Walder, akinek 1761-ben született egy lánya, Marie Grosholtz vagyis a későbbi Madame Tussaud.
![Wax Figure of Marie Tussaud](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
Curtius tanította meg Grosholtznak a viaszmodellezést, és amikor Párizsba költözött, vitte is magával az akkor hatéves kislányt. Grosholtz 1777-ben, vagyis 16 évesen készítette el első viaszfiguráját, amit Voltaire-ről mintázott. Később megcsinálta Jean-Jacques Rousseau és Benjamin Franklin szobrát is, majd 1794-ben, Curtius halála után megörökölte az orvos viaszfiguráit, amikkel a következő évtizedekben egyfajta mozgó múzeumként körbeturnézta Európát.
1795-ben ment hozzá Francois Tussaud-hoz, ekkor vette fel férje vezetéknevét és adta kiállításának a Madame Tussaud's nevet. Végül Londonban telepedett le a Baker Streeten, ahol múzeumot nyitott. A jelenlegi Madame Tussauds múzeum is róla kapta nevét, sőt: létezik még néhány viaszfigura, amit maga Tussaud készített, bár egy 1925-ös tűzben, illetve a német bombázások miatt 1941-ben a legtöbb szobor elpusztult. A legrégebbi, ma is látható szobor 1765-ben készült és Madame du Barry-t ábrázolja.
![Waxy Leaders](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
A londonin kívül a világon ma további 23 városban lehet viaszfigurákat nézegetni és szerencsére a legtöbb múzeumban vannak röhejes szobrok. Annak ellenére is, hogy ma már sokkal profibban rakják össze ezeket, mint Tussaud. A technológia egyébként nem változott sokat az 1700-as évek óta, leszámítva persze azt, hogy ma már körbefotózhatják a celebeket minden szögből.
Az alapos felkészülés viszont nem feltétlenül eredményez jobb munkát, amire csodás bizonyítékként szolgálnak az alábbi szobrok, amiknek manapság maximum annyi haszna van, hogy lehet velük szelfiket készíteni.
Legutóbb Ariana Grande szobrát rontották el, de annyira, hogy még az énekesnő is értetlenkedett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Pop Crave (@popcravenews) által megosztott bejegyzés, Máj 26., 2019, időpont: 5:43 (PDT időzóna szerint)
Ez itt nem Sarka Kata, hanem Lindsay Lohan mása.
![Lindsay Lohan Wax Figure Debut At Madame Tussauds in New York City](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
Ő pedig nem E.T., hanem Naomi Campbell.
![Musee Grevin Wax Museum in Paris, France File Photos - May 22, 2005](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
Azt hihetnénk, hogy ez egy elrontott Beyoncé-szobor, pedig egy elrontott Jennifer Lopez.
![Jennifer Lopez Wax Figure Dressed In Wedding Gown And Veil](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
Az elrontott Beyoncé az ez.
![Madame Tussauds Wax Museum Hollywood Preview - Hollywood, CA](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
A Beckham-házaspárt nagyon gyűlölhette a készítője.
![New Waxwork Figures Unveiled](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
De főként Victoria Beckhamet.
![New Waxwork Figures Unveiled](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
Brad Pitt összeomlana, ha ezt látná.
![Madame Tussauds New York Unveils The Jennifer Aniston Experience](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
És valószínűleg Julia Roberts is sírt már egy sort, miután ez szembejött vele.
![Madame Tussauds Unveils The Usher Interactive Experience](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
Nyomokban hasonlít Tom Hanksre.
![Madame Tussauds Host Waxworks Award Season Party](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
Miley Cyrusnak több szobra is van.
![Miley Cyrus Wax Figure Unveiling at Madame Tussauds in Washingto](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
De egyik sem stimmel.
![Madame Tussauds Unveil Miley Cyrus Wax Figure](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
Végül pedig nézzük azt a szobrot, amiről soha, senki fogja kitalálni, hogy kiről készült. Mert ez nem Gábor Zsazsa, hanem Madonna.
![Music Legends at Madame Tussauds - Photocall - October 20, 2005](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/186119-969953-1665582514-131967-938181-1559202607-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
Kiemelt kép: