Szerdán meghalt munkahelyi balesetben a Samsung SDI gödi gyárában egy munkás. A Magyar Narancsnak annyit sikerült még megtudnia a kormányhivataltól, hogy a szerdán meghalt férfi egy 27 éves karbantartó volt. A baleset részleteiről nem tájékoztatotta őket a kormányhivatal, és nekünk sem adott ki részleteket csütörtökön a gyár a folyamatban lévő vizsgálatra hivatkozva.


A haláleset kapcsán szerettük volna megtudni, hány baleset történt a gyárban az idei évben, hány magyar és külföldi munkás sérült meg, és közülük hányan haltak meg.

Olvasói levelet is kaptunk, elvileg egy gyárban dolgozó munkástól. Erős állítás szerepelt benne, miszerint a gödi Samsung-gyárban hetente halnak meg dolgozók. Azt is írta az illető, hogy 3 hónapja beleesett egy koreai munkás a légtechnikába, amit csak másnap vették észre, amikor telefonon hívták, és a csörgés hangja a légtechnikához vezetett. Megkérdeztük a gyárat, igaz-e, amit az olvasó állít.

A Samsung SDI Magyarország Zrt. akkumulátorgyárának üzemeltetése során, a november 3-án történt munkahelyi baleseten kívül - melyet társaságunk korábbi közleményében megerősített -, nem történt halálos kimenetelű munkahelyi baleset

- írta megkeresésünkre a gyár kommunikációs munkatársa, Bagoly Katinka.

Válaszában cáfolta továbbá, hogy hasonló baleset történt volna, mint amelyet olvasónk koreai munkavállalójukkal kapcsolatban említett. Úgy véli, feltehetően egy 2019-ben történt esetről lehet szó, amelyről akkoriban sok portál beszámolt. Akkor egy az építkezésen dolgozó külföldi munkavállaló eltűnt. Eltűnését követően értesítették a hatóságokat. A dolgozót végül az eltűnése másnapján találták meg, és szerencsére komolyabb sérülése - a kiszáradáson kívül - nem volt.

Arra a kérdésünkre viszont nem kaptunk választ, hogy hány munkahelyi baleset történt a gyárban idén.

Bagoly Katinka hozzátette, a munkavédelmi balesetekkel kapcsolatos jelentési kötelezettségüknek munkavédelmi osztályukon keresztül minden esetben eleget tesznek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!