A Belügyminisztérium szerint egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.


A Belügyminisztérium augusztus 28-án közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját, azzal az indoklással, hogy

Bár a közlemény nem nevezi meg az érintettet, egyértelműen Mészáros Csabáról van szó, aki 2000 óta vezette az iskolát, és már 1993 óta tanít ott történelem- és földrajztanárként.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!