Az előző két engedélyt már elkaszálta a bíróság és az újabbról is a Győri Törvényszéknek kell majd döntenie.
Harmadjára is megadta a környezetvédelmi engedélyt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal a Fertő tavi óriásberuházáshoz – írja a Népszava. Mindezt annak ellenére lépte meg a hivatal, hogy
A második tavaly szeptemberben, többek között azért, mert komolytalanul rövid határidőkkel adták ki. A kormányhivatal azonban ismét arra jutott, hogy megépülhet a Natura-2000-es védelem alá eső tóparton szálloda, parkoló, kikötő és 26 házas apartman épüljön.
Az környezetvédelmi engedélyt a Fertő Tó Barátai Egyesület megtámadta, az ügyet ismét a Győri Törvényszéken fogják tárgyalni.
A Népszava cikkében megjegyzi, hogy a kormány szándékai nehezen kivehetők az ügyben, mert
Az Építési és Közlekedési Minisztérium tavaly novemberi kiírása alapján ugyanis a korábbinál - illetve az új engedélyben szereplőnél - szerényebb terv rajzolódik ki, kisebb területen kevesebb épület készülne, és a fejlesztést két ütemben valósítanák meg.