A teljesen lezárt Európából nézve szürreális belegondolni, hogy vannak emberek, akik épp moziműsort böngésznek, azon vitázva, hogy melyik filmre üljenek be a hétvégén. Pedig ez nem kitaláció, hanem a valóság több helyen. Kína például az első időszak tragikus állapotai után visszanyerte a kontrollt a járvány felett, így már tavaly nyáron újra nyithatott a mozik nagy része a hatalmas országban, és természetesen az egész világ filmipara árgus szemekkel figyelte, hogyan teljesítenek a kínai mozik a sokk után. Az egyszavas válasz: jól. A számok már az első hetekben is elég biztatóak voltak, az újév első napján pedig már egy bevételi rekord is megdőlt: a kínai mozik az aznapi 92 millió dolláros összbevétellel csaknem rádupláztak az addigi bevételi csúcsot tartó 2018. január 1-jére, amikor 55 millió dollár folyt be.

Persze egyelőre jóval kisebb számban készülnek új filmek, így a friss premierek mellett régebbi blockbustereket is újra műsorra tűztek a hatalmas ország sok ezer mozijában. Így került újra a vásznakra a 2009-ben bemutatott Avatar, amelynek egyetlen hétvége is elég volt, hogy ismét a valaha volt legjövedelmezőbb filmmé váljon. James Cameron monumentális űrfantasyje csaknem egy évtizeden át őrizte elsőségét, miután beelőzte Cameron előző játékfilmjét, a Titanicot. A mindent elsöprő Marvel-cunami csak 2019-ben csapott olyan magasra, hogy a Bosszúállók: Végjáték egy hajszállal átvegye az első helyet a mozis örökranglistán. A kínai meneteléssel azonban az Avatar könnyűszerrel visszaszerezte a trónt, és egy időre bebiztosította pozícióit, hiszen mindössze másfél hét alatt 44 millió dollárt hozott a konyhára.

Ez nagyon jó hír Cameronnak, és nem pusztán a titulus és a plusz pénz miatt, de azért is, mert fényes jövőt vetít előre a franchise-nak.

Mark Fellman / Twentieth Century Fox

Az Avatar folytatásai ugyanis már régóta úton vannak, és ha lehet hinni a legutóbbi ígéreteknek, akkor jövőre végre megérkezik a mozikba a második rész. Cameron már az eredeti film forgatása közben elárulta, hogy trilógiában gondolkodik, és bízik benne, hogyha kellően sikeres lesz, akkor további felvonásokban bonthatja majd ki a különös világot, amelynek megalkotásával már addigra is másfél évtizedet töltött. Nos, a film meglehetősen sikeres lett, így a 20th Century Fox már pár héttel a bemutató után áldását adta a folytatásokra. Az Avatar 2 premierjét első körben 2014, az Avatar 3-ét pedig 2015 decemberére tűzték ki, ezt követően viszont beindult a végeláthatatlan halogatás, amihez hasonló még nem nagyon volt a filmtörténetben (még akkor sem, ha a koronavírus óta teljesen bevett lett a premierek többszöri halasztása). Eddig hivatalosan nyolcszor tolták el a második rész bemutatóját, a legutóbbi ígéret szerint 2022 decemberében kerül vászonra - most már becsszó! -, majd utána kétévenként jönnek az újabb folytatások, egészen 2028-ig. A dátum véglegességére azért még nem mernénk nagy összegben fogadni, de az mellette szól, hogy az Avatar 2 forgatását ősszel befejezték, és Cameron bejelentése szerint már az Avatar 3 is 95 százalékban leforgott. A két részen ugyanis egyidejűleg dolgoztak, ezzel sokszor a színészeket is összezavarva.

A halasztásokat a rendező részben azzal indokolta, hogy ismét új technológiákat kellett kifejleszteni, például Pandora víz alatti világának bemutatásához, másrészt pedig azzal, hogy sok időbe telik egy jó sztorit összehozni.

Eleve nagyon optimista feltételezés volt, hogy gyorsan bele tudunk vágni, míg a forgatókönyvek el nem készülnek. Mert amíg nincs a kezedben egy jó szkript, addig semmid sincs, igaz? A forgatókönyvek megírása négy évbe került. Hívhatjuk ezt csúszásnak, de valójában nem az, mert mióta megnyomtuk az indítás gombot, és elkezdtünk forgatni, azóta minden menetrendszerűen megy

- mondta Cameron egy pár évvel ezelőtti interjúban, hozzátéve, hogy a forgatókönyvírás évei alatt sem vesztegették az időt: a történet mellett gőzerővel fejlesztették a technológiát és a dizájnt, aminek révén a karakterek, a helyszínek és Pandora különleges élővilága is sokkal élethűbbek lesznek. Az állandó ígérgetés és halogatás ennek ellenére egyre komikussabbá tette a megalomániás projektet, többen helyeztek kilátásba gigantikus pofára esést, és volt szalagcím, amelyik a popkultúra legnagyobb viccének nevezte a soha el nem készülő Avatar-folytatásokat.

In the #Avatar sequels, you won't just return to Pandora - you'll explore new parts of the world.

Check out these brand new concept art pieces for a sneak peek at what's to come. pic.twitter.com/bfZPWVa7XZ

- Avatar (@officialavatar) January 7, 2020

Persze voltak megengedőbb vélemények is, de az a kérdés sokakban felmerült, hogy elbír-e egy ekkora kihagyást egy franchise. Mert oké, hogy az Avatar kasszát robbantott annak idején, de fog-e még bárkit érdekelni 2022-ben, hogy mi van a Na'vikkal. A kizökkenthetetlen Cameron azonban továbbra is magabiztosnak tűnik, tavaly például arra hivatkozott, hogy a szintén általa rendezett Terminátor 2 és az Alien 2 is hétéves szünet után érkezett a mozikba, mégis tömegek tódultak rájuk.

Most persze ennél jóval több idő, csaknem a duplája telik el az első és a második rész között, de Cameron szerint van egy lényegi különbség: ezúttal a néző nem egy egyszerű folytatás, hanem egy teljes világ ígéretét kapja meg a mozijeggyel. Annak biztos tudatában ülhet be ugyanis a moziba, hogy még további három rész érkezik majd ezután, epikus távlatokba tágítva a pandorai kalandot. És az Avatar kínai másodvirágzása arra utal, hogy Cameron túlzónak tűnő magabiztossága indokolt. Hozzátartozik persze, hogy most speciális körülmények vannak, mert a koronavírus miatt tavaly alig készültek blockbusterek, így az újra műsorra tűzött Avatarnak nem voltak igazán erős versenytársai. Ám ez nem változtat azon a tényen, hogy brutális teljesítmény, ha egy több mint tízéves film számottevő marketing nélkül 50 millió dollár felett teljesít a kínai piacon, és második nekifutásra is többet hoz az olyan friss premierfilmeknél, mint mondjuk a Disney élőszereplős Mulanja.

Azért is eshetett ennyi szó a forgatás körülményeiről, mert a cselekményről egyelőre keveset lehet tudni. Ami kiderült, hogy az Avatar 2 évekkel az első film eseményei után veszi majd fel a fonalat, és alaposan megismerhetjük majd belőle Pandora tengereit. A Cameront még a Titanic forgatásáról ismerő Kate Winslet csatlakozott új sztárként a szereplőgárdához, de az eredeti színészek közül sokan visszatérnek, többek között Sam Worthington, Zoe Saldana, Sigourney Weaver és az antagonistát alakító Stephen Lang is, bár az nem mindig világos, hogy milyen formában, hiszen van köztük olyan, akinek a karaktere meghalt az első részben. Ki tudja, lehet, hogy ezért ültek négy évig a forgatókönyv fölött. Az amúgy megmosolyogtató, hogy Cameron épp a rigorózus írási folyamat elhúzódásával indokolta a csúszásokat, mivel az első rész épp a forgatókönyve miatt kapta a legtöbb kritikát. Sokan hívták fel a figyelmet a forma és a tartalom között feszülő kontrasztra, miszerint az Avatar tényleg egy technológiai forradalom előhírnöke, ám a lenyűgöző látványvilágba egy bárgyú, sablonos sztorit csomagoltak, amit ezerszer láttunk már korábban. Mintha újraforgatták volna a Pocahontast, csak indiánok helyett kék földönkívüliekkel, más meg a Farkasokkal táncoló és a Hupikék törpikék keresztezéseként ragadta meg a filmet, és ez a poén annyira magas labda volt, hogy még a South Park alkotói is szántak neki egy teljes epizódot, Dancing with the Smurfs címen.

A kritikának az is része volt, hogy a Pocahontashoz és a Farkasokkal táncolóhoz hasonlóan az Avatar is "a fehér megmentő" narratívájára épül. Ennek lényege, hogy bemutat egy kiszolgáltatott őslakos közösséget, amelyet csakis egy messziről jött, hősies fehér férfi tud megmenteni a civilizációs pusztulástól. Az eddig tudható információk alapján, a folytatások némileg kiküszöbölhetik ezt a csorbát, ugyanis sokkal nagyobb hangsúlyt helyeznek majd a Na'vi kultúra bemutatására. Az viszont mindenképp kérdés, hogy sikerült-e kevésbé közhelyes cselekményt írni, vagy ez ugyanúgy nem is cél ez esetben, ahogy a szuperhősfilmeknél sem. Cameron annyit mondott, hogy a folytatások természetes kiterjesztései lesznek az első rész témáinak, figuráinak és spirituális motívumainak.

Ha szeretted az első filmet, ezeket is szeretni fogod, ha pedig utáltad, akkor jó eséllyel ezeket is utálod majd. Ha akkoriban szeretted, de később azt állítottad, hogy utálod, akkor valószínűleg most is szeretni fogod őket

- lőtte be a célközönséget tömören Cameron. Nem elrugaszkodott feltételezés, hogy ha egyszer tényleg megérkeznek a moziba, akkor a 2020-as éveket az Avatar-filmek uralják majd, de minimum erős konkurenciáját adják majd a futószalagon érkező Marvel-blockbustereknek (az elmúlt évek vállalati felvásárlásainak köszönhetően persze mindkettő a Disneyt gazdagítja). Ha ez valamiért mégsem sikerülne, az pedig a filmtörténet egyik legnagyobb pofára esését jelentené, ugyanis az Avatar-folytatásokra cirka egymilliárd dollárt költöttek el. Akárhogy is alakul, James Cameron láthatóan George Lucas nyomdokain jár, aki annyira sikeres filmes univerzumot teremtett, hogy az végül egész filmes pályafutását is túszul ejtette.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!