A világon csak néhány országban engedélyezett az eutanázia, annak ellenére, hogy sok érv szól mellette az érintettek, a hozzátartozók és az egészségügyi dolgozók oldaláról is. Emellett mivel egyre tovább élünk, egyre nagyobb eséllyel kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy döntenünk kell a saját halálunkról.
Hollandiában tavaly áprilisban engedélyezték az eutanáziát azoknak a súlyos demenciában szenvedőknek, akik ezt a betegségük előtt írásban kérvényezték. Októbertől az 1 és 12 év közötti halálosan beteg gyerekek szülei is kérhetik a beavatkozást. Az országban egyébként 2002 óta legális az eutanázia, szigorú feltételek mellett: állandó, szinte elviselhetetlen, kevéssé csillapítható fájdalom, gyógyíthatatlan betegség esetén, szintén előre kérvényezve. Az idén Spanyolországban és Új-Zélandon is legalizálták az aktív eutanáziát, novemberben pedig jött a hír, amely szerint Svájcban nemsokára elérhető lesz az "öngyilkos kapszula", és Ausztriában is legálissá válhat a "kegyes halál" - a tervek szerint az engedély megkapásához két orvosnak kell igazolnia, hogy döntésképes a halálos vagy krónikus beteségben szenvedő beteg, majd 12 hetet kell várni, kivéve, ha végstádiumban van, esetükben csak kettő hetet.
Vallási és kulturális tényezők
A holland törvény ellen a keresztény pártok erősen tiltakoztak, és általánosságban is jellemző, hogy minél vallásosabb valaki, annál kevesebb eséllyel pártolja az eutanáziát. Emellett a kulturális tényezők, a kor, a nem, a társas támogatói rendszer és a témáról való tudás is befolyásolhatja a hozzáállást. Egy malájziai vizsgálatból például az derült ki, hogy a halálba segítés elfogadását nem befolyásolta, mennyire komolyak a beteg tünetei, mennyire iskolázott, házas-e, vagy hogy mi a foglalkozása. Nagy eséllyel támogatóan viszonyulhat hozzá viszont, aki folyamatos fájdalmat érez, pénzügyi nehézségei vannak, vagy úgy érzi, teher a családja számára. Az ázsiai országban a megkérdezett orvosok 70, a betegek 60 százaléka nem örülne az eutanázia legalizációjának - igaz, az emberek többsége vallásos. Egy indiai kórházi kutatásból is az derült ki, hogy
a vallásosság befolyásolja az attitűdöket, míg a nemnek és a kornak nincs szerepe.
A legtöbb ember logikusan meg is tudja indokolni, hogy miért támogatja vagy ellenzi az eutanáziát. Sokan azért választanák, mert úgy gondolják, így tudnának véget vetni a kibírhatatlan szenvedésnek és fájdalomnak, mások humánusabbnak tartják, mint a hosszú haldoklást. Érv lehet az is, hogy mindenkinek joga van a méltósághoz és bár kevesen gondolják így, de megfontolandó, hogy az eljárás segíthet azoknak hozzájutni az egészségügyi ellátáshoz, akiknek nagyobb szükségük van rájuk. A legtöbb ellenző szerint vissza lehet élni vele, sokan pedig úgy gondolják, hogy ezzel leértékelődik az emberi élet. Kizárólag a hitre viszonylag kevesen hivatkoznak.
Egyes kutatók szerint nincs szükség eutanáziára, mert ma már olyan jó gyógyszerek állnak a rendelkezésünkre, amikkel a haldoklók jól érezhetik magukat, amíg természetes úton meg nem halnak. Sokan még azt is elfogadhatóbbnak tartják, hogy a haldoklók a gyógyszerek miatt már nem lesznek önmaguk, mint azt, hogy asszisztált eljárás során haljanak meg.
Egy 2015-ös holland vizsgálatból kiderült, hogy inkább a fiatalabb (80 év alatti), holland vagy nyugat-európai, rákos betegek kérték az eutanáziát. Ennek elsősorban az lehet oka, hogy liberálisabban gondolkodnak, és kevésbé vallásosak, mint az idősebbek vagy például az ázsiai bevándorlók.
A gyászt befolyásolja, ha valaki nem természetes úton hal meg
Még a holland törvények és előírások se foglalkoznak eleget azzal, milyen szerepük lehet az eutanáziában a családtagoknak és a barátoknak, hogyan élik meg a folyamatot. Ehelyett elsősorban az orvos és a beteg kapcsolatára koncentrálnak. Pedig az őszinte, egyenes kommunikációnak itt is, ahogy az élet minden területén, jelentős szerepe van. Sokkal könnyeb dolguk lesz azoknak a családtagoknak, akik már a halál közelsége előtt foglalkoztak az eutanázia lehetőségével, vagy azzal, ki hogyan döntene egy gyógyíthatatlan betegség esetén. Az ilyen beszélgetések erősítik a kapcsolatokat, eloszlatják a félreértéseket. Előfordult, hogy egy lány, miután végigkísérte az anyja eutanáziáját, úgy döntött, adott esetben ő is ezt az eljárást választaná.
A hozzátartozók megkönnyebbülhetnek, ha azt látják, hogy a beteg nem szenved már, teljesült a kívánsága, a szerettei körében halhat meg.
Több vizsgálat is kimutatta, hogy eutanázia esetén a családtagok gyásza kevésbé terhelt is lehet, mint amikor valaki természetes úton hal meg.
Az, hogy el tudnak búcsúzni a betegtől és nyíltan beszélnek a halálról, csökkenti a trauma súlyosságát. Ha fel tudnak készülni a beteg elvesztésére, az nem viseli meg őket annyira, mint a kiszámíthatatlanság.
Ugyanakkor a családtagok és barátok nehezen hoznak döntést arról, hogy mikor történjen meg a beavatkozás, szeretnének kimaradni ebből. Egyes vizsgálatokban azt találták, hogy a hozzátartozóknál nőtt a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) és a depresszió esélye eutanázia esetén, de ez azzal függhet össze, hogy nem kaptak elég támogatást, információt, vagy társadalmi szinten elutasítást éltek meg.
Nem mindegy tehát, hogy milyen körülmények között zajlik az eljárás, és ebben az orvosoknak, egészségügyi személyzetnek van a legnagyobb szerepük. A családtagokat megviselheti az orvos döntésképtelensége, ahogy az is, ha nem tájékoztatják őket megfelelően, és senki sem foglalkozik az érzéseikkel. Nagy szerepe van az orvos-beteg és az orvos-hozzátartozó közti kommunikációnak, ezért egy ilyen vitatott eljárás bevezetése előtt az erre való felkészítésre fokozottan figyelni kell. Ugyanakkor nekünk is szembe kell néznünk azzal, hogy nem élünk örökké és jobban járunk, ha nem kezeljük tabuként a halált.
