A korai gopnyik szubkultúra külsőségeit magán viselő KGB-tiszt Putyin pingpongozik egy klasszik susogós melegítőben, és Szentpétervár akkori polgármesterét kíséri el horgászkirándulásra.


Olyan videofelvételek kerültek elő, amelyeken a meglehetősen kínos kinézetű Vlagyimir Putyin látható, amint az 1990-es évek elején Finnországban tett látogatásán susogós melegítőt visel, és a haja is némiképp hosszabb, mint a későbbiekben megszokott.

Az YLE finn műsorszolgáltató egy névtelen forrástól szerezte meg a korábban nem látott amatőr filmet. A felvétel egy május elsején készült, az akkoriban 40 év körüli, egyébként KGB-tisztként dolgozó Putyin Anatolij Szobcsak, Szentpétervár akkori polgármesterének tanácsadója volt - írja a Guardian.

Visszatérésükkor Putyin akkori felesége, Ljudmila látható, amint kibelezi a fogást, úgy tűnik, egy csukát. Két lányuk, Maria és Katerina is látható a felvételen. Sőt, Putyin dartsozik is.

A filmet egy finn cég, a Thomesto vendéglátó villájában forgatták, Torsö szigetén, Raseborgban, Helsinkitől mintegy 60 mérföldre nyugatra, Finnország déli partvidékén.

Putyin 1990-ben tért vissza Leningrádba - ma már Szentpétervár -, miután öt évet töltött a KGB hírszerző tisztjeként a kelet-németországi Drezdában. Csatlakozott Szobcsak csapatához, és a külkapcsolatokkal foglalkozó bizottság vezetője lett, amely a kereskedelmi ügyletekért és a külföldi befektetésekért volt felelős.

A forrás Ljudmila Putyinát egyébként "nagyon szimpatikusnak" jellemezte.

"Putyinhoz nem lehetett olyan közel kerülni, esetleg együtt iszogatni egy kicsit, és beszélgetni a nőkről és az életről - semmi ilyesmi. Az alkohollal kapcsolatban is nagyon szigorú volt, és nem dohányzott" - fogalmazott a forrás.

A videón az is látható, amikor a társaság ebédel. Szobcsak ül az asztalfőn, Putyin viccelődik a piacgazdaságról - amely ekkor még elég friss volt Oroszországban, hiszen nemrég omlott össze a szocialista tervgazdaság.

Az 1990-es években Putyin gyakran látogatott Finnországba. Az YLE szerint a videón látottak "távol állnak attól a macsó, diktatórikus imázstól, amelyet Putyin azóta kialakított magáról".

A videó itt látható.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!