Neil Patrick Harris is szerepel az Entertainment Weekly hat különböző, LMBTQ tematikájú címlapjának egyikén, Ruby Rose mellett.

Ruby Rose-nak nehéz volt megbarátkoznia vele, hogy genderfluid és leszbikus egyszerre

Olyannyira, hogy nem tudja, hogyan hivatkozzon magára, ha a kettő nem fér meg együtt.

Az Így jártam anyátokkal Barney Stinsonja elmondta, hogy azért döntött úgy, hogy kiáll a nagy nyilvánosság elé azzal, hogy meleg, mert így megspórolt egy rakás nagyon kellemetlen élményt akkori pasijának, aki mostmár a férje azóta egyébként.

Éppen jártam már a férjemmel, és rájöttem, hogy nagyon tiszteletlen vele szemben, hogy egy autóval megyünk egy filmpremierre mondjuk, én meg kiszállok és végigmegyek a vörösszőnyegen, ő meg várhat rám a sajtósunkkal a fotósok mögött, aztán utána újra találkozunk. Nagyon tiszteletlennek éreztem.

Ugyanakkor tisztázta, hogy ezzel nem azt akarja mondani, hogy mindenkinek ezt kellene tennie, ha esetleg nem áll még készen rá, hogy felfedje az egész világ előtt.

Persze mindezzel együtt nem gondolom, hogy bárkinek is bele kellene szólni, hogy mikor érzi mihez elérkezettnek az időt.

Kiemelt kép: Slaven Vlasic/Getty Images, Tribeca Film Festival


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!