Pedig sok minden mellettünk szólt: a szinte zökkenőmentes felkészülés vagy éppen a hazai pálya és a 20 ezer néző előnye.

Kapcsolódó

Kikapott Izlandtól a kéziválogatott, így kiesett a hazai Európa-bajnokságról

Óriási csatában maradt alul a magyar csapat.

Illetve az a tény, hogy riválisaink közül a portugálokat extrán sújtotta a sérüléshullám és a koronavírus, Hollandia pedig még novemberben is súlyos, 14, illetve 11 gólos vereségeket szenvedett Dániától és Norvégiától.

Ezek után a nyitónapon a hollandok 31-28-ra legyőzték a magyar csapatot, amely egyszerűen nem tudott megbirkózni a nyomással - de később a szakmai stáb is elismerte, hogy ez nekik is problémát okozott. Portugália 31-30-as legyőzése esélyt kínált a csoportkör záró mérkőzésére, Izland ellen "csak" nyerni kellett volna a továbbjutásért.

Nyomás volt, "hazai pálya" nem

Hogy miért nem sikerült? Sajnos kapusteljesítményben nem tudtuk hozni az elvárható szintet, támadásban nagyon sokat hibáztunk, és tegyük hozzá, a szakmai stáb ismét belealudt a mérkőzésbe.

Az kevés, hogy olykor veszekszünk a játékvezetővel, közben pedig a végjátékban két időkérést is benn hagyunk, és nem segítjük a csapatot a pályán.

Kapcsolódó

Máthé Dominik: Szégyellem magam

A fiatal kézis kihagyott egy sorsdöntő hetest, de Bodó Richárd szerint a bírók is hoztak pár megkérdőjelezhető döntést a hajrában.

"Az biztos, 31 gólt nem lehet kapni, a védekezésünkkel probléma volt és a kapusteljesítmény se volt az igazi. Volt pár fegyelmezetlenség támadásban, nagyon küzdöttünk, de az utolsó percekben sok hibát vétettünk, és a játékvezetők sem úgy fújtak, hogy érezzük hazai pályát" - panaszkodott Bánhidi Bence az M4 Sport kamerája előtt a 31-30-ra elveszített mérkőzést követően.

"Vannak köztünk 22-23 éves fiatalok, akik még nem játszottak ilyen nyomás alatt. Számomra nem volt új, de az élet az ilyen.

Minden egyes emberen van nyomás a munkahelyén, hogy elérjen valamit. Ezt le kell tudni vetkőzni, de nehéz lesz innen felállni

- tette hozzá.

Kapcsolódó

A kézikapitány szerint nincs szégyenkeznivalónk

Gulyás István azt mondta, a továbbjutás nüánszokon múlt az Európa-bajnokságon.

Szegedi csapattársa, Bodó Richárdnak is volt megjegyzése a játékvezetéssel kapcsolatban, úgy érezte, hogy pár rossz döntés miatt alakult így a vége.

Varga Jennifer / 24.hu

Gudmunsson: Ez még csak a kezdet

Izland története során még sohasem kezdett ilyen jó Európa-bajnokságot. Arra volt példa, hogy a csoportkört veretlenül élje túl - 2002-ben végül a 4., 2010-ben a 3. helyen zárt -, de három győzelemmel rajtolni nem akármilyen bravúr.

Így érzi ezt Gudmundur Gudmunsson szövetségi kapitány is, aki az Mbl.is portálnak azt mondta, ez még csak a kezdet.

"Rendkívül büszke és boldog vagyok, csodálatos volt a csapat teljesítménye ezen a meccsen. Az első félidőben szinte tökéletes volt a támadójátékunk, csak a második félidő végén kerültünk egy kis bajba. Hatalmas stresszt éltünk át, de végül megnyertük a mérkőzést" - nyilatkozta.

A szakember szerint az első félidőben Bánhidi semlegesítése okozott nehéz feladatot, de a második félidőben már sikerült megoldani azt csapdázással és megelőző labdaszerzésekkel.

"Kinti lövésekre akartuk őket kényszeríteni és ez sikerült. Ezt a védekezést gyakoroltuk a novemberi edzéshéten" - tette hozzá.

Szerinte Arnar Freyr Arnarsson védekezésbe állítása is bevált, úgy fogalmazott, a Melsungen beállósa szinte az egyetlen a csapatban, akinek megvan a magassága és a súlya ahhoz, hogy felvegye a versenyt a magyarok óriás beállósaival.

"Sokat beszéltünk a csapatszellemről, és ez a szívünkből jött. Nem dicsérnénk, ha nem így lenne. Mindenki tudja, mikor, milyen tervet használunk, a játékosok aktív részesei ennek.

Most éppen itt a megfelelő alkalom, mert ez még csak a kezdet.

Pálmarssonnak pluszt adott a veszprémi múlt

Aron Pálmarsson azt mondta, nagyon jól szórakozott a mérkőzésen, és fantasztikus sikernek tartja, hogy a házigazdát ilyen környezetben sikerült két vállra fektetni.

"Játszottunk két jó mérkőzést, de aztán úgy alakult, hogy 20 ezer helyi ember előtt mégis csoportdöntőt kellett vívnunk. De a feladat elvégzése igazán csodálatos volt, óriási, amit csináltunk. Valahogy úgy érezte az ember, hogy ezt a meccset meg fogjuk nyerni."

Varga Jennifer / 24.hu

Az Aalborg játékosa szerint igazi lelki csata is volt, a győzelmet az hozta meg végül, hogy a védekezést sikerült keményebbé tenni a második félidőben.

Soha nem éreztük magunkat rosszul, persze, volt izgalom, de végig hittünk abban, amit csinálunk.

Pálmarsson elismerte, számára több érzelem volt a mérkőzésben, hiszen korábban a Veszprém játékosa volt.

"Ez pluszt adott, én pedig arra használtam, hogy felpörgettem magam a meccs előtt" - mondta.

Gummi fiai felnőttek

- írta a Visir.is portál, utalva arra, hogy Gudmundur Gudmunsson szövetségi kapitány nagyszerű csapatot rakott össze erre az Eb-re.

"A válogatottal sok nagy tornán sok mindent megtapasztalt, de 20 ezer ember előtt legyőzni és kiverni a magyarokat, miközben Izland két ponttal folytatja a középdöntőben, sokkal szórakoztatóbb. Micsoda este Budapesten!" - írta a lap.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!