Leginkább csak divattermékek (például évekkel ezelőtti H&M dizájnerkollaborációk, amik 2019-re már senkinek az ingerküszöbét nem lépik át) vagy egy új iPhone megjelenéséhez hasonló az a felhajtás, ami Abloh svéd bútorcéggel közös kollekcióját övezte. A hypebeastek (azaz azok a felnőttek, akiknek a szülei fizetik a lakbérüket) egymást taposták a termékekért, amik közt volt több mint 36 ezer forintos sima karosszék, aminek az egyik lábán egy ajtótámasz volt, 27 ezer forintos IKEA-s blokk formájú szőnyeg, a legnépszerűbb, Ablohra talán legjellemzőbb darab viszont a 4 ezres szatyor volt, amin idézőjellel a szobor felirat szerepelt. Deep.

Forrás: Ikea

A Guardian többek közt megszólaltatott egy, a londoni megjelenésre Manchesterből felutazó vásárlót, aki így indokolta, mitől különleges ez az egész:

A dizájnjai elég innovatívak. Az emberek utálják, ami imponáló. Szerintem érdekes és teljesen más, mint amit az átlag dizájnerek, nagyon tisztelem őt.

Akadtak persze olyanok is, akik azért álltak sorba, hogy majd később drágábban továbbadják a limitált példányszámú kollekció darabjait, a helyszínen például egy ebben utazó vásárló azt mondta, már most van érdeklődője, aki megvenne egy 74 ezer forintos szőnyeget 260 ezer forintért magyar értékbe átszámolva. Mint mondta, gyakorlatilag Louis Vuittont vesz IKEA áron, hogy aztán továbbadja Louis Vuitton áron.

A magyarokat se kell félteni: bár a hazai honlapon nyoma sincs a kollekciónak, az IKEA Instagram-posztja alatt valaki megjegyezte kommentben, hogy

aki 3-5 darab órát elvitt, hogy aztán 30 ezerért árulja, az mondjuk minek él?

A Jófogáson is kikötött a kollekció egy-két darabja nyerészkedés céljából: egy Ben nevű felhasználó 80 ezerért árulja a nagyjából ötvenezres tükröt.

Forrás: Jófogás

Ki ez a Virgil Abloh?

Utálói szerint leginkább annak köszönheti a befutását, hogy Kanye West barátja. Eredetileg mérnökként végzett és építészetből írt mesterdiplomát, de még előtte, huszonkét évesen elkezdett a világsztárral dolgozni, és valamilyen formában már a kezdetektől benne volt a keze a rapper vizuális megjelenésében, albumborítótól kezdve színpaddizájnon át egészen merchandise cuccokig. West 2007-es Graduation című albumával kezdett el trendszetter lenni a popvilágban (csordában gondolkodó tizenéveseket befolyásolni egyébként nem nehéz), gyakran vegyítve öltözékében márkás high fashion cuccokat és olcsó streetweart. Stílusa elütött mind zenéjében, mind megjelenésében a kortárs hiphop trendektől, és gyakorlatilag elkezdte diktálni azt, ebben pedig Abloh is kivette a részét, bár rejtély fedi a legtöbb dolognál, hogy mit és mennyit dolgozott rajta. Első igazán figyelemfelkeltő dobása Kanye 2008-as, meghatározó 808s & Heartbreak című lemezének borítója volt, amin társtervezőként tüntették fel.

Fotó: Def Jam, Roc-A-Fella

A borító egyébként jól jellemzi Abloh letisztult, minimalizmusra törekvő stílusát. Barátságuk 2009 környékén mélyült el, amikor közösen jelentkeztek gyakornoknak a Fendihez, ahol álltólag semmit sem csinálhattak, de rengeteget tanultak. 2010-ben pedig a rapper kinevezte Abloh-t a kreatív vezetőjének, ami akkoriban teljesen egyedi dolog volt, de azóta már az összes nagy sztárnak van saját kreatív vezetője, aki a cuccaik vizuális prezentációjáért felel, Rihannának például egyenesen tizennégy.

Első nagy hivatalos projektjük, aminek már teljes egészében a vezetője volt, a Jay-Z-vel közös Watch The Throne lemez megjelenése volt. Ami viszont a leginkább jellemzi már a mostani stílusát, az a kifejezetten megosztó Yeezus album borítója volt, ami gyakorlatilag egy üres, borító nélküli írható CD fotója volt, rajta csak egy piros ragasszal. A dizájn tökéletes vizuális prezentációja volt az albumnak, ami a grandiózus, nagyívű, sok neves közreműködőtől roskadozó My Beautiful Dark Twisted Fantasy után egy minimalista, zajos album volt, ami gyakorlatilag az ellentéte volt elődjének. De persze kiváló volt marketing szempontból is, hisz mindenki arról beszélt, hogy mégis mi ez, és ez most komoly-e, vagy valami vicc, annyira egyszerű és szokatlan volt.

Fotó: Def Jam, Roc-A-Fella

2012-ben feje tetejére állította a divatvilágot egy pofátlanul egyszerű húzással

Nyitott ugyanis egy Pyrex Vision nevű butikot, ami azonnal virális szenzációvá vált annak köszönhetően, hogy mennyire olcsó, és mégis működő húzás volt. Abloh felvásárolt egy rakás nagyon olcsó ruhát a Championtól, meg extrém módon leárazott, raktáron maradt Ralph Lauren darabot, majd rányomtatta saját minimalista mintáit és vagyonokért árulta az így létrejött dolgokat. Mondanunk sem kell, hogy hatalmas siker volt, a Pyrex cuccokat meg olyan felfutóban levő menő rappereken lehetett látni, mint A$AP Rocky. De sikerét elsősorban annak is köszönhette, hogy mennyire meghökkentő, sokakat megbotránkoztató volt az egész ötlet és kivitelezés.

Még ugyanebben az évben pedig megalapította Off-White nevű divatmárkáját, ami a párizsi divathéten debütált, átlós csíkos minták jellemezték, és bekerült az LVMH-díj döntőjébe is, ami megnyitott előtte egy halom ajtót. A különösen érdekes, hogy a streetweart bevitte a legnagyobb kifutókra, gyakorlatilag luxuscikké téve a sima utcai viseletet. 2017-ben a Nike is lecsapott rá, a márka klasszikus darabjait dizájnolta újra hasonlóképpen, hogy aztán a limitált széria nagyon drága ritkasággá váljon, amire valósággal vadásznak azóta is a hírességek. Az általa redizájnolt darabok egyik védjegye a piros műanyag gyorskötöző, amiket csomagokhoz használnak, és kicsit olyan, mintha rajta maradt volna csomagolás közben. Végül aztán 2018-ban a Louis Vuitton kinevezte a férfirészleg kreatív vezetőjévé, de mellette tovább dolgozott a Nike-kal, meg mellette egy halom másik világmárkával, és gyakorlatilag sorban álltak nála a legnagyobb cégek, felsorolni is nehéz lenne, ki mindenkinek tervezett valamit. A Nike-kal közös kollaborációjuknak köszönhetően a cég hatalmas sikert könyvelhetett el, újra frissé és menővé téve a márkát, mindemellett az Off-White egy halom több évtizedes divatcéget vert bevételekben, megkerülhetetlen figurájává téve a divatvilágnak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

fw18 men's Off-White™ graphic crewneck fleece sweatshirt from collection titled "Business Casual".

Off-White™ (@off____white) által megosztott bejegyzés, Okt 3., 2018, időpont: 4:48 (PDT időzóna szerint)

Ez valami vicc?

Virgil Abloh-t nem véletlenül utálják, hisz az ötletei pofátlanul egyszerűek, gyakran régi ötletek és darabok apró újragondolásai, többször pedig azzal is megvádolták, hogy egy-egy dizájnja lopott, olyan keveset módosított valamin. Ráadásul egészen egyszerű dolgokért kér rengeteg pénzt, a gazdag fiatalok pedig veszik, mint a cukrot, újraeladással pedig horribilis profitot tehet az zsebre, aki továbbadja.

Miközben amúgy pólókról van szó, amin idézőjelben azt írja, hogy póló, vagy fekete minin szintén ugyanígy azt, hogy fekete mini, de Rihanna már előkelő eseményen is viselte sima fekete csizmáját, amin az áll szintén idézőjellel, hogy sétáláshoz. De akadnak olyan cipői is, amelyiknek jobb darabjára a bal, a balosra pedig jobb feliratot tesz. Mekkora trükk!

Gyakorlatilag olyan, mint egyfajta trollkodás, ami azt teszteli, hogy mi mindent lehet eladni a gazdagoknak, ha ritka és egyedi. A fiatalok pedig imádják, hisz valamennyire beszéli a nyelvüket ez a félironikus hozzáállás, amiről nem lehet eldönteni, hogy mennyire vicc.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

fw18 Off-White™ "For Riding" waterproof Wellington boot at @off___white__vancouver

Off-White™ (@off____white) által megosztott bejegyzés, Okt 11., 2018, időpont: 12:10 (PDT időzóna szerint)

Abloh azt mondja, gyakran tíz perc alatt előáll egy újabb ötlettel. Nyilván túlgondolják a legnagyobb rajongók, ezeknek a koncepcióknak a kulcsa pont az, hogy ha az ember akarja, akkor egyfajta kritikaként működik, de annyira nem direkt és mély, hogy úgy konkrétan bárminek is a pontos kritikája legyen. Viszont az, hogy erről ennyire megoszlanak a vélemények és ennyi vitát szül, meg főleg ennyi megütközést és párbeszédet generál, gyakorlatilag ingyen marketinget biztosít folyamatosan Abloh darabjainak, aki tökéletesen ráérzett a modern marketing lényegére, amiben mindegy, hogy utálják vagy imádják, amit csinálsz, sokkal fontosabb, hogy folyamatosan beszéljenek róla. Minél furább, minél nagyobb hülyeségnek tűnik, minél inkább értelmetlen, vagy egyszerű, vagy csak teszi fel a kérdést az ember magában, hogy mi szükség volt rá, annál nagyobb figyelmet generál, a figyelem pedig valuta az ötletek szabadpiacán.

Kérdés, hogy ez mire lesz elég, a Supreme feliratú dolgok is elég hamar lecsengtek, miután az utolsó kis faluban is Super, Preme, stb. feliratú másolatok lepték el az utcát - vagyis az történt vele, mint a Balenciaga luxusmárka logózott cuccival: a brand nevének anagrammája elképesztően fura helyeken és termékeken tűnik fel már szinte bárhol a világon.

Na de tényleg, zseniális, sima trollkodás, vagy csak sekélyes?

A válasz: egy picit mindhárom. Néha egyszerre, néha pedig darabonként változó mennyiségben. De függ attól is, hogy kit kérdeznek. Ugyanakkor amit csinál, az leginkább egyfajta tükör a modern high-fashion elé, ami elkeseredetten megy azután, amivel a fiatalabb generációt be lehet rántani, akár a legnagyobb hülyeséggel is, ha az eladható, hisz a piacot a figyelem hajtja, nem az ötletek nagyszerűsége. Ugyanakkor kérdéses, hogy ezt mennyire tudatosan teszi, ahogy az is, hogy Abloh maga mit mennyire gondol komolyan, nyilatkozatai alapján egy megfejthetetlen enigma, amitől csomó ember számára sokkal érdekesebb és mélyebb személynek tűnik, mint amennyire valójában az, csomó ember számára pedig csak egy szimpla csaló. Viszont ennek ellenére átformálta a divatvilágot, valamennyire felhívva a sekélyességére is a figyelmet, legyártva annak viselhető Rorschach-tesztjeit.

Alex Castro, számtalan ismert amerikai híroldal illusztrátora így foglalta össze Abloh művészetét:

Elsőre hülyeségnek tűnnek, aztán elkezdesz gondolkodni a humorán, aztán elkezdesz gondolkodni a társadalmon, a szabályokon, amik mentén éljük az életünket, meg a kapitalizmuson, a normákon, meg mindenféle dologig eljutsz. Aztán végül mégis arra jutsz újra, hogy hülyeség. Mert annyira egyszerű és könnyen megérthető, a streetwear kölykök nagy része azt gondolja, hogy mélyebb annál, amennyire valójában. Hasonló, mint a Rick és Morty, az emberek okosnak érzik tőle magukat, de mond bármit is a kapitalizmusról és a társadalomról, amit még nem mondtak el? Valószínűleg nem.

Viszont kétségtelenül van az egésznek egyfajta nihilista humora, ami jó lenyomata a kései kapitalizmus kilátástalanságát és kiüresedettségét jobb híján kinevető korhangulatának.

Kiemelt kép: Pascal Le Segretain/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!