Az elmúlt néhány hónapban úgy tűnt, mintha Nagy-Britannia alkalmatlan lenne arra, hogy kezelje a saját maga okozott problémákat. A napokban lesz három éve, hogy a britek népszavazáson úgy döntöttek, elhagyják az Európai Uniót. És azóta szinte semmi nem történt. Egyik elbukott szavazást követte a másik, tárgyalások során próbáltak valami újabb egyezséget kicsikarni az EU vezetőiből, sikertelenül, újabb és újabb hosszabbítás következett. Végül Theresa May konzervatív miniszterelnök bele is bukott abba, hogy neki kellett volna kezelnie egy olyan káoszt, amit maradáspártiként eredendően nem ő idézett elő, miközben az általa kötött megállapodást pártja nem támogatta eléggé.
Ennek a bénultságnak több különböző oka van, és csak a legkevésbé fontos az, hogy a brexit abban a formában, ahogy a konzervatívok megígérték és megszavazták, teljesíthetetlen. Az egyik az, hogy ez a népszavazás alapvetően idegen volt Nagy-Britannia politikai irányításától.
Nagy-Britannia ugyanis képviseleti demokrácia, ahol a döntéseket a választott parlamenti képviselőknek kellene hozniuk, lehetőleg úgy, hogy még hisznek is bennük. De ez a két dolog az elmúlt hónapokban összeegyeztethetetlen volt, és túl sok erőcsoport húzta a képviselőket túl sok egymással ellentétes irányba.
A másik okot Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság búcsúzó elnöke mondta ki. Szerinte az elmúlt hónapok nem arról szóltak, hogyan tudja Nagy-Britannia elhagyni az Európai Uniót, hanem arról, hogyan tudják a Konzervatív Párt erős emberei leváltani Theresa Mayt. És ez most sikerült.
Meg kell menteni a pártot
May után valaki mást kell találni arra, hogy kivezesse a briteket az Európai Unióból. Annál is inkább, mert a huzavona eredménye látható abból, hogy Nigel Farage beszédes nevű Brexit Pártja agyonnyerte magát az EP-választáson, miközben a toryk csak az ötödik helyen végeztek, ami egy hagyományos kétpártrendszerben komoly teljesítmény.
A rendszer ilyenkor úgy működik, hogy mivel a választók nem közvetlenül választják a miniszterelnököt, nincsenek is automatikusan új választások. Ez a toryknak amúgy is kellemetlen lenne. Miután a népszavazás után lemondó Cameron helyett May lett a miniszterelnök, az volt a nagy húzása, hogy a brexit utáni politikai bizonytalanságban előre hozott választással erősíti meg az addig felhatalmazás nélküli kormányfőségét. Ez annyira jól sikerült, hogy a toryk a korábbi bizonytalan többségüket is elvesztették, és azóta egy észak-ír törpepártra van szükségük a parlamenti többséghez.
Most tehát az is kérdés, hogy a Konzervatív Párt meg tudja-e menteni saját magát a pusztulástól. Amióta David Cameron, az elmúlt négy év folyamatos káoszának megteremtője bedobta a brexit-népszavazás ötletét egy választási győzelemért, a toryk folyamatosan vesztenek népszerűségükből. És az, hogy még a saját ötletüket sem tudják rendesen kivitelezni, nem segít ezen. Szükség van tehát egy olyan miniszterelnökre, aki normális tempóban próbálja rendezni a kilépés ügyét. Ilyenből pedig nem sok van, sőt, kérdés, hogy egy olyan van-e egyáltalán, aki erre valóban képes.
Sokan azt mondják, azok után, hogy egy évig nézte a brit politikai elit, ahogy Theresa May megpróbál megoldani egy megoldhatatlan helyzetet, amit ráadásul nem is ő okozott, most jöjjön valaki, aki személyesen is felelős azért, hogy ide jutottunk. És szerencsére pont egy ilyen ember, Boris Johnson a legnagyobb esélyes a miniszterelnöki posztra.
Rajtuk múlik Nagy-Britannia jövője
Tíz jelölt küzd Theresa May székéért. Bárki lesz is a befutó, felhatalmazását egy viszonylag szűk körtől nyeri egy végletekig megosztott országban.
Mivel nem választások vannak, ezért a miniszterelnököt nem a választók, hanem a Konzervatív Párt tagjai és küldöttei választják ki. Az alapvető különbség a társadalom és a tory párttagok között, hogy az utóbbiak fehérebbek, idősebbek és konzervatívabbak, mint az átlag. Johnson pedig náluk nagyon jól áll, amit az is megmutat, hogy az első választási kört magabiztosan nyerte.
Az ember, aki miniszterelnök akart lenni
Johnson gyakorlatilag azóta szeretne miniszterelnök lenni, amióta újságíróból politikus lett, és erről korábban írtunk is. Ehhez egyébként minden lehetősége meg is volt. A volt londoni polgármester egy darabig a legnagyobb esélyes volt arra, hogy kövesse David Cameront a miniszterelnöki székben.
A karrierje elején liberális tory politikus londoni polgármesterként is népszerű volt. De hiába írja Winston Churchillről szóló életrajzi könyvében Johnson, hogy ha egy politikuson látják a választók, hogyan viseli magát, akkor minden baklövést meg fognak neki bocsátani, ha utána a saját példáján bizonyította, hogy ez nem így van. Legalábbis eddig négyszer bizonyította ezt, hiszen ez az ötödik alkalom, hogy miniszterelnöki szerepre tör.
Hibák sora
Az első hiba konkrétan a brexit támogatása volt. Valószínűleg neki is köszönhető az, hogy végül 4 százalékponttal nyertek a kilépésre szavazók. Johnson kiállása ugyanis teljesen váratlan volt. Újságírói munkája azt mutatta, hogy eltökélt támogatója az európai integrációnak. Már az édesapja is európai parlamenti képviselő volt, ő pedig évekig tudósított Brüsszelből. Pont ezért lepett meg mindenkit az, hogy a kilépés mellett kezdett el kampányolni. Állítólag két egymással teljesen ellentétes beszédet írt meg, és csak az utolsó pillanatban döntött amellett, amit elmondott. Viszont ezzel sikerült megosztó politikussá válnia, miközben előtte népszerű volt a baloldalon is.
A második hiba az volt, hogy Cameron lemondása után kivárt, nem jelentette be rögtön, hogy indulna a pártelnökségért és ezzel a miniszterelnökségért. Az egyik legfontosabb szövetségese és barátja, Michael Gove megelőzte és ezzel kihúzta a talajt Johnson alól.
A harmadik hiba az volt, hogy a toryk kiemelkedően rossz választási szereplése után nem indított azonnal bizalmatlansági indítványt May ellen és megvárta, amíg a miniszterelnöknek sikerült összehoznia valahogy a parlamenti többséget.
A negyedik hiba akkor következett be, amikor Theresa May bejelentette az úgynevezett Chequers-megegyezést, amellyel a brit kilépést rendezte volna. Az egyezség borzasztóan népszerűtlen volt, de hiába mondott le még a brexitügyi miniszter is, Johnson egyszerűen nem készült fel arra, hogy megtámadja a miniszterelnököt, így aztán lemondott a külügyminiszteri posztról.
Egyetlen ma élő politikusról nincs annyi könyv, mint róla, és kevesen írtak annyi könyvet más politikusokról, mint Boris Johnson. Ő talán a Konzervatív Párt legismertebb és legbefolyásosabbnak tartott politikusa. De képtelen volt a külügyminiszteri munkára koncentrálni, és a sorozatos ballépéseit a brexit melletti kiállása után már nem viselték olyan jól a brit választók, mint előtte.
Most az a kérdés, hogy ötödik alkalommal sikerül-e már megszereznie az ország vezetését, és képes lesz-e helyrehozni a saját hibáját, majd levezényelni a kilépést az EU-ból.
Kiemelt kép: Leon Neal/ AFP
