Az első ruha kissé alkalmatlannak bizonyult, mikor a kerék fölé hajolt. Ám később a másodikat is lecserélte, majd visszatért a korábbi verzióhoz.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/810429-725838-1719703322-334675-181750-1719703204-szabo-zsofi-tv2.jpg)
Szabó Zsófi is szerepelt a Szerencsekerék legutóbbi adásában, ahol nemcsak játékával hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal is, hogy nem kevesebb mint négyszer cserélte ruháját az est folyamán.
Először egy merész dekoltázzsal megáldott ruhában lépett a stúdióba, ami azonban korlátozta mozgásterét, amikor meg kellett pörgetnie a szerencsekereket. Kasza Tibi műsorvezető persze szóvá is tette a helyzetet:
Ezután egy aranyszínű hosszúujjú pólóban és egy farmerben folytatta a játékot a színésznő.