Tizenhárom millió dollár, azaz négymilliárd forint értékű lopással vádolnak egy Las Vegasban élő párt, akik elhunyt emberek személyazonosságával visszaélve vettek fel segélyeket - derül ki az amerikai igazságügyi miniszérium szerdán kiadott sajtóközleményéből.

Latisha és Timothy Mark Harront szerdán tartóztatta le a rendőrség, hét bűncselekmény elkövetésével is vádolják őket, például csalással, személyazonossággal való visszaéléssel és pénzmosással.

A minisztérium közlése szerint a 44 éves feleség 2010-ben Észak-Karolina államban megalapította az Agape Health Care Systems nevű cégét, amely leszerződött az amerikai Medicaiddel. Ez egy olyan állami segélyprogram, amely azokat az embereket támogatja, akiknek nincs elég pénzük gyógyszerekre és egészségügyi ellátásra. A nő papíron észak-karolinai pácienseknek nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat, amit a Medicaid finanszírozott.

A valóságban azonban csak felvette a pénzt, amit folyamatosan kiszámlázott a Medicaidnek. Még akkor is, amikor már nem is Észak-Karolinában lakott.

Latisha 2017-ben költözött Las Vegasba a párjához, Timothy Harronhoz, akivel 2018-ban össze is házasodtak. A pár ezután együtt dolgozott, és egyre több pénzt csaltak ki a Medicaidtől.

hirdetés

Egy idő után már a gyászjelentéseket bújták, hogy a nemrég elhunyt emberek személyazonosságával visszaélve igényeljenek támogatást. Ezzel az évek alatt összesen több mint 13 millió dollárt loptak a segélyalaptól, ebből pedig igazi luxuséletet építettek ki maguknak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés