Czira Szabolcs, Nagykőrös fideszes polgármestere négyhavi extra fizetést kapott jutalomként az önkormányzat csütörtöki ülésen a veszélyhelyzet idején végzett tevékenységéért.


A csütörtöki volt az első képviselő-testületi ülés azóta, hogy a kormány június 15-i hatállyal megszüntette a járványhelyzet miatt tavaly elrendelt különleges jogrendet. Június 15-éig a polgármesterek egy személyben hozhattak döntéseket az önkormányzatok ügyeiben.

Forrásaink szerint az ülés kezdetén jelen volt Földi László, a Fidesz országgyűlési képviselője is, aki napirend előtt arról beszélt, hogy a járványidőszak megviselte a családokat, ezért a kormány feladata az, hogy újraindítsa a gazdaságot. A fideszesek a parlamenti képviselő távozása után a helyszínen osztották ki a jutalmakról szóló sürgősségi indítványt.

Az indoklás szerint Czira Szabolcs 2020. november 4-től "fáradhatatlan és kitartó munkával", és "kiemelkedő vezetői magatartást tanúsítva" látta el a törvényi felhatalmazás alapján rárótt feladatköröket. Nagykőrös polgármestere 698 ezer forintos havi illetményt kap a várostól, így a jutalom összege 2,8 millió forint lesz.

Czira ugyancsak négyhavi plusz illetmény adományozását kérte két helyettesének, a 628 ezret kereső Körtvélyesi Attila főállású alpolgármesternek és a 314 ezres tiszteletdíjjal rendelkező Nagy Balázs társadalmi megbízatású alpolgármesternek. Ők Czira szerint azzal érdemelték ki a jutalmat, mert "alapos előkészítő munkával" és javaslatokkal segítették a polgármester munkáját.

A pénzosztást az ellenzéki kritikák sem tudták megakasztani. László Ferenc önkormányzati képviselő, az MSZP nagykőrösi elnöke szerint a szolidaritás legkisebb jelét sem mutatja a városvezetés azzal, hogy milliós jutalmat oszt saját magának. László szerint a járvány ideje alatt sok ezer magyar család került bajba, nekik pedig nincs lehetőségük arra, hogy bárhonnan is plusz fizetést kapjanak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!