Néhány napja derült ki az is, hogy soha nem látott mélypontra csökkent a főállású pedagógusok száma Magyarországon.


A 2023/2024-es tanévben összesen 2231 pályakezdő pedagógus kezdte meg a munkát, írja a Népszava az Oktatási Hivatal (OH) 2023. októberi köznevelési statisztikája alapján. Ez csak töredéke azoknak, akik korábban elkezdték a pedagógusképzést.

A 2018-as általános felvételi eljárásban 17 800-an, a pótfelvételi során pedig további 1005 fő jelentkezett a pedagógusképzésbe, derül ki a felvi.hu adataiból. A felvettek száma a tavaszi felvételit követően 9289 fő, a pótfelvételi után 439 fő volt, vagyis 2018 szeptemberében összesen 9728-en kezdték meg a pedagógusképzést. Azoknak a száma, akik be is fejezték és 2023-ban frissdiplomásként a pályára léptek, ennek mindössze 22,9 százaléka.

A lap szerint ugyan a pályakezdő pedagógusok száma az idei tanévben kicsivel magasabb, mint az előző, 2022/2023-as tanév elején, amikor 1884 fő volt, de ez azzal is magyarázható, hogy a képzésbe felvettek száma 2018-ban 238 fővel magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A múlt héten ugyancsak a Népszava számolt be arról, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az idei tanévre 1610 fővel csökkent a fő munkaviszony keretében foglalkoztatott pedagógusok száma az előző tanévhez képest. Ezzel soha nem látott mélypontra csökkent a Magyarországon főállásban pedagógusként dolgozók száma.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!