Hétfőn pedig a magyar Országgyűlés is elfogadhatja Svédország NATO-csatlakozását. Közös sajtótájékoztatót tartott pénteken Ulf Kristersson svéd és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, miután ma délelőtt, Budapesten egyeztettek egymással.


Orbán Viktor a pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, érdekes, izgalmas tárgyaláson vannak túl. A mai találkozó egy hosszú folyamat állomása, ez a bizalom helyreállításáról szól, örül annak, hogy ezen szakasz végére pontot tehet. A két ország sok kérdésben másképpen gondolkodik, ezeket a különbségeket pedig tiszteletben tartják – mondta a miniszterelnök.

A svéd csatlakozás régóta halogatott parlamenti jóváhagyásáról már reggel, a Kossuth Rádiónak adott interjújában is beszélt Orbán, és azt mondta: „volt egy-két függőben lévő katonai és fegyverzeti kérdés is”, amúgy pedig „el kell fogadnunk, hogy nem vagyunk egyformák”, végül is a két ország „nem házasságot köt, hanem csupán katonai szövetséget”. A parlament február 26-án, hétfőn szavaz a svéd csatlakozásról, több, mint 19 hónappal azután, hogy a kormány benyújtotta az erről szóló törvényjavaslatot – az elfogadás Törökország után, a szövetségben utolsóként történik meg Magyarországon.

Orbán elmondta: Svédország is azon az állásponton van, hogy az EU-nak legyen közös biztonságpolitikája. A két miniszterelnök egyetértett abban, hogy az illegális migráció ellen küzdeni kell, és a szervezett bűnözés ellen is fel kell lépni.

– zárta szavait Orbán a NATO-csatlakozásra utalva.

Ulf Kristersson az Orbánnal való tárgyalását jónak, konstruktívnak nevezte. Megerősítette, hogy uniós és együttműködési kérdésekről beszéltek. A két ország megállapodásokkal kapcsolatban azt mondta, üdvözli azokat, ezek egyszerre jók Svédország és Magyarország számára, hiszen erősíti a két ország és az EU biztonságát is. Azt mondta, örül annak, hogy még több Gripen fogja szelni az európai égboltot – emelte ki a hvg.hu.

A sajtótájékoztatón elhangzott: módosítják a Gripen-megállapodást. A szerződés a gépek bérlésével, valamint a hozzájuk kapcsolódó támogatói rendszerekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos. Magyarország négy Gripent vásárol a svédektől – jelentették be.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!