Ian Sams szerint a republikánus képviselő pontosan tisztában van azzal, hogy az amerikai elnök nem tett semmi rosszat, amire húsznál is több tanúja van.


A Kongresszus alsóházának bizottsági meghallgatásán Tony Bobulinski, Hunter Biden egykori üzlettársa azt állította, hogy az elnök fia hamisan tanúskodott, és „végig hazudott” a képviselőház korábbi meghallgatásán, írja az MTI.

Az elnök fiának volt üzleti partnere szerint Hunter Biden többek között valótlanságot mondott pénzügyeivel kapcsolatban, valamint arról is, hogy apja a politikai pozícióját felhasználta-e egy kínai üzlettársra való nyomásgyakorlásban.

Tony Bobulinski a meghallgatáson egy demokrata képviselő kérdésére válaszolva kijelentette, látta és érintettje volt annak, hogy Joe Biden súlyos bűncselekményeket és szabálysértéseket követett el.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!