Bár a világ borzalmait látva sokan hajlamosak azt hinni, hogy az állatok is különbek nálunk, a természetben is jelen van a kegyetlenség. Nagyjából 50 évvel ezelőtt Jane Goodall, a világhírű angol primatológus a tanzániai Gombe Nemzeti Parkban különös jelenséget figyelt meg: az egykor békés csimpánzközösségben pusztító konfliktus robbant ki. Az egészben a legmeglepőbb az, hogy a háború, illetve az állatok viselkedése meglepően emberi volt.
Szisztematikusan gyilkoltak
Goodall 1974-ben fedezte fel, hogy a park területén élő úgynevezett Kasakela közösség megosztottá vált: a csoport két részre szakadt, a két fél között pedig olyan komoly és tartós agresszivitást fedezett fel, hogy a konfliktust háborúnak nevezte el. A csimpánzok egy része elkülönült, a hat felnőtt hímből, három nőstényből és kölykeikből álló csoport délebbre vonult, ez alkotta a Kahama közösséget, míg a kasakelaiknál nyolc hím, tizenkét nőstény és kölykeik maradtak. Előbbi csoport élére egy testvérpár, Hugh és Charlie álltak, míg utóbbit Humphrey vezette.
A konfliktus 1974 januárjában robbant ki, és nagyjából négy évig tartott.
Ez volt az első hosszabb háború, melyet nem embereknél figyeltek meg.
Az első komolyabb összecsapás január 7-én történt, egy csoport kasakelai hím ekkor támadt rá az egyedül táplálkozó Godira. Áldozatukkal kegyetlenül végeztek, majd a gyilkosság után valóságos örömünnepbe kezdtek. A kasakelaiak azonban nem álltak le, folytatták merényleteiket, és szisztematikusan, táplálkozás közben végeztek a magányos kahamai hímekkel. Még azt a Goliath nevű egyedet is meggyilkolták, aki egyébként mindig barátságosan közeledett a rivális csoport tagjaihoz.
A kasakelaiak az alfahímeknek sem kegyelmeztek, egy hím eltűnt, egy nőstényt megöltek, kettőnek nyoma veszett, hármat pedig megvertek, illetve elraboltak az agresszív kasakelaiak. 1978 nyarára a korábbi lázadók csoportja megszűnt. Az áldozatokat nem egy esetben haldokolva hagyták hátra szenvedni.
Olyan példányokat gyilkoltak meg kegyetlen módszerekkel, amelyekkel korábban egy csoporthoz tartoztak, együtt nőttek fel, együtt játszottak.
Győzelmük után az agresszorok megpróbálták elfoglalni riválisaik egykori területeit, a harcoktól meggyengült, kis létszámú csoport viszont már nem bírt a többi közösséggel. Az idegen csimpánzok támadásai miatt a kasakelaiak utóbb egy kisebb régióba szorultak vissza, végül pedig beállt a béke.
Később hasonló agresszív viselkedést más csimpánzoknál is, sőt Goodall kannibalizmust is felfedezett a korábban igen békésnek hitt fajnál.
Polgárháború a természetben
Az évek során több szakértő is megpróbált magyarázatot találni a furcsa eseményre. A napjainkban legelfogadottabb elmélet szerint a konfliktus gyökerét Leakey, az egykori alfahím halálánál kell keresni. Leakey 1970-ben pusztult el, a hierarchiában pedig Humphrey követte. A példány igen erős és gyakran agresszív volt, a ranglétrán őt követő hímek, Charlie és Hugh közelében viszont gyengének mutatkozott.
Ezzel párhuzamosan különös helyzet alakult ki a közösségben: túl sok hím jutott a nőstényekre, ami belső feszültséget okozott. A folyamat végül Charlie és Hugh elszakadásához vezetett, az állatokat pedig több társuk is követte.
A csimpánzok társadalma igen összetett. Bár minden csoport élén egy alfa áll, amely előnyt élvez a nőstények és a táplálék tekintetében, nem teljesen tekinthető egyeduralkodónak.
A hímnek szövetségesekre van szüksége, a csoportok és egyedek közti kapcsolatok pedig igen komplexszé válhatnak.
A szakértők szerint a gombei esetnél utólag nem nehéz belátni, hogy az egyes példányok hogyan kötöttek ki Hugh és Charlie vagy éppen Humphrey mellett: korábbi interakcióik alapján érthető volt a döntésük.
Goodall megfigyelései nagyban hozzájárultak a csimpánzok társadalmának megértéséhez. A gombei háború bebizonyította, hogy az állatok nem sokban különböznek tőlünk, és világukban a politika éppen úgy eredményezhet véres konfliktusokat, ahogy az embereknél is.
Kiemelt kép: iStock
