A Székesfehérvári Törvényszék 2 rendbeli emberölés előkészülete miatt 4 év börtönre, és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 19 éves fiút, aki bérgyilkossal akarta megöletni a szüleit.


A fiatalembernek megromlott a viszonya a szüleivel és számos adóssága volt. Abban bízott, hogy ha megöleti őket, akkor jobbra fordul majd az élete.

Telefonon és személyesen többször tárgyalt két férfival, akiknek 1-1 millió forintot ajánlott, ha megölik apját, anyját, vagy ajánlanak egy bérgyilkost. Egyikőjüket arra is megkérte, hogy a gyilkosság után a szülei házát gyújtsa fel. Egyikül elutasította a felkérést, míg a másik 2 millió forintért látszólag elvállalta.

Ezt követően az emberölésre felkért két személy szöveges, illetve hangüzenet formájában felvette a kapcsolatot a fiatalemberrel azért, hogy a szándékának komolyságáról meggyőződjön, illetve a terveiről bizonyítékot szerezzen. A cselekmény végrehajtását látszólag elvállaló férfi ismerősök közreműködésével értesítette a szülőket arról, hogy mire készül a fiúk.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős. Az ügyész tudomásul vette, a fiatalember és védője azonban elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbeztek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!