Vádat emelt a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség azzal a 40 éves férfival szemben, aki tavaly nyáron kockakővel dobálta be autóbuszok ablaküvegét Józsefvárosban. Az egyik buszon egy négy hónapos csecsemő sérült meg, mert az üvegszilánkok felsértették a fejét.


Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy nem tett érdemi vallomást a vádlott, aki halmazati büntetésként akár négy és fél év börtönt is kaphat bizonyítottság esetén.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint az elkövetőnek korábban a Rákóczi úton konfliktusa volt egy buszsofőrrel, és az emiatt érzett haragjától vezérelve eltervezte, hogy megdobál olyan buszokat, amik ezen az útszakaszon közlekednek.

Ennek megfelelően egy kocka alakú kővel a kezében megállt a járdán, majd bedobta egy Keleti pályaudvar felé közlekedő járat egyik ablakát. A busz ablaka ennek következtében betört és az üvegszilánkok az utastérbe hullottak, a kockakő pedig ráesett az egyik utasra, aki azonban nem sérült meg. A rongálással okozott kár több mint 200 ezer forint volt.

Nyolc nappal később ismét megjelent a Rákóczi úton, a kezében egy nagy méretű kockakővel, majd amikor elhaladt mellette egy a Blaha Lujza tér felől a Keleti Pályaudvar irányába közlekedő autóbusz, annak az ablakát is megdobta.

A busz egyik oldalsó ablaka betört, és a kockakő az utastérbe esett. Az üvegszilánkok felsértették egy kisbaba fejét. A rongálással okozott kár ebben az esetben csaknem 300 ezer forint volt.

A férfi a közlekedő járművek elleni támadásokkal veszélyeztette a buszvezetők, az autóbuszon utazók, valamint a buszok közvetlen környezetében közlekedő más személyek életét és testi épségét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!