Jaka Bizilj, a Cinema for Peace magánalapítvány létrehozója a Bild című német lapban vasárnap este megjelent, videólinkkel készített interjúban beszélt erről.

Ha ép bőrrel megússza ezt - amiben mindnyájan reménykedünk - lekerül a politika porondjáról legalább egy-két hónapra

- tette hozzá Bizilj.

A filmproducer az is mondta a Bildnek, hogy Navalnij jól viselte ugyan a repülőutat, de ez mit sem változtat az "egészében véve aggasztó helyzetén".

Az orosz elnök egyik legismertebb bírálója csütörtökön ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, Moszkvába repülve lett rosszul a repülőgépen. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves ellenzékit az ottani kórházba szállították. Navalnij családtagjai és munkatársai azt gyanítják, hogy megmérgezték, de az orosz orvosok ezt határozottan tagadták. Szombat hajnalban Bizilj alapítványa - az orosz orvosok beleegyezésével - Berlinbe szállította a kómában lévő politikust.

A berlini Charité kórház a mérgezés tényét eddig nem erősítette meg, csak annyit közölt szombaton, hogy mindenre kiterjedő diagnosztikai teszteket végeznek a politikuson, és az eredményekre még várni kell. Bizilj azonban az interjúban "méreggel elkövetett támadásról" beszél.

Navalnij csapatának emberei azt ígérték, hogy vasárnap este a Youtube videómegosztó portálon tájékoztatni fognak mindenről, amit tudnak a politikus állítólagos megmérgezéséről, de végül Kira Jarmis, a politikus szóvivője, illetve Leonyid Volkov kampányfőnök azt írta a Twitteren, hogy mégsem tartják meg a tájékoztatót, mert nem készek rá.

A dpa hírügynökség azt írta vasárnap este a szövetségi bűnügyi rendőrségre (BKA) hivatkozva, hogy Navalnij a német állam oltalmát élvezi, és a BKA védi, amely a német kormánytagok, illetve az országban állami látogatáson tartózkodó külföldi vendégek biztonságát hivatott szavatolni.

Az EU gyors és független kivizsgálást vár Navalnij ügyében

Alekszej Navalnij felesége Vlagyimir Putyinhoz fordult segítségért.

Kiemelt kép: Celestino Arce/NurPhoto


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!