Az Európai Unió vezetői egységesen a Putyin vezette Oroszországot tartják felelősnek Alekszej Navalnij haláláért..


Moscow, 2024. február 16.
Charles Michel, Roberta Metsola és Ursula von der Leyen az Európai Unió első emberei Oroszországot teszik felelőssé Alekszej Navalnij haláláért.- írja az index.hu

Charles Michel az X-en azt írta: A EP elnöke a közösségi oldalán így fogalmazott:

-emlékezett Roberta Metsola közösségi oldalán.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökét saját szavai szerint felkavarta és elszomorította Navalnij halálhíre.

– fogalmazott.

Megemlékezett Risi Szunak brit miniszterelnök és Olaf Scholz német kancellár is. Utóbbi Zelenszkijjel az oldalán azt mondta:

. Az ukrán elnök szerint „nyilvánvaló”, hogy Vlagyimir Putyin áll közvetlenül Alekszej Navalnij halála mögött, hozátette,

Velük szemben az orosz külügyi szóvivő megjegyezte, hogy a nyugati vádak Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki vezető halálával kapcsolatban „önleleplezőek”.

Alekszej Navalnij a 2011–12-es oroszországi tüntetések kirobbantásához azzal járult hozzá, hogy kampányolt a választási csalás és a kormányzati korrupció ellen, nyomozott Putyin belső köre után, és az eredményeket több százmilliós nézettséget hozó videókban osztotta meg.

2020-ban Alekszej Navalnij egy repülőúton kómába esett, miután az orosz FSZB biztonsági szolgálat a gyanú szerint megmérgezte. Később Németországba menekítették kezelésre. Ezt követően felépült, és 2021 januárjában visszatért Oroszországba, ahol a feltételes szabadlábra helyezés megsértése miatt letartóztatták.