Navracsics Tibor területfejlesztési és uniós miniszter az európai uniós ügyekért felelős miniszterek luxembourgi tanácskozása után nyilatkozott az MTI-nek. A miniszter azt mondta, hogy a koronavírus járvánnyal összefüggő EU-s helyreállítási alap aláírásához vezető folyamat bonyolult, de a magyar kormány mindent megtesz, hogy az év második felében, vagy az év vége felé alá tudja írni a megállapodást az Európai Bizottsággal.


Navracsics arról is beszélt, hogy az uniós operatív programok finanszírozását lehetővé tevő partnerségi megállapodásokat szintén az év második felében írhatják alá.

A koronavírus-járvány gazdasági következményeit orvosolni hivatott helyreállítási alap Magyarországnak járó támogatásrészét jó ideje nem tudja lehívni a magyar kormány, mert azt az Európai Bizottság visszatartja. A kormány érvelése szerint ennek politikia okai vannak, többek között az úgynevezett "gyermekvédelmi törvénnyel" kapcsolatos aggályok, de az Unió illetékesei többször hangot adtak annak, hogy a háttérben korrupciós aggályok állnak és az, hogy nem látják biztosítva a források megfelelő felhasználását, többek között az országspecifikus ajánlások figyelmen kívül hagyása miatt.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!