Mennyi időt tölthetett egy baka egy hivatásos tábori kéjhölggyel? Milyen nők voltak alkalmasak erre a szolgálatra, és milyen egyenruhát viseltek? Illetve egyáltalán miért volt szükség katonai bordélyházak felállítására? A Kéjnők és lövészárok-lotyók. Prostitúció az I. világháború alatt című beszélgetésen Dr. Kiss Gábor levéltárvezető és Szécsényi Mihály levéltáros-történész adott válaszokat ebben a pikáns témában. Mi ott voltunk, itt vannak a beszélgetés legérdekesebb részletei.
Amikor 1914-ben kitört az első világháború, még senki nem gondolta, hogy a küzdelem évekig el fog elhúzódni. Nem csoda, hogy idővel a hónapokra összezárt katonák között nem csak erkölcsi problémák, hanem a nemi betegségek is felütötték a fejüket. Eleinte önmegtartóztatásra próbálták rávenni a katonákat, de négy és fél éven keresztül ez lehetetlen volt.
1915 tavaszára a csapatkórházakban ápoltak felét nemi betegségekkel kezelték, az eltelt hónapok alatt pedig megkétszereződött a beteg katonák száma. Így
a gyakran halálos szifilisz, az enyhébb lefolyású kankó és a lágyfekélyként ismert ulcus molle nevű betegség évi hétszázezer frontról kieső katonát eredményezett.
A hadügyminisztérium ekkor már kénytelen volt szervezetten kezelni a problémát: létrejöttek a hivatalos tábori bordélyok, ahol megfelelő megelőző módszerek és orvosi ellátás mellett elégíthették ki vágyaikat a katonák.
Cirkuszi kocsiból kialakított mobil bordélyház a Monarchia hadseregében
Ezeket az intézményeket a hadszíntérhez közel rendezték be elhagyatott kastélyokban, falusi házakban, vagy éppen vasúti vagonokban. A „hagyományos” városi bordélyházakkal szemben a katonai bordélyok rendkívül szigorú szabályozás alá estek. Már az örömlányok kiválasztása is szigorú szempontrendszer alapján történt, és nem választottak ki minden jelentkezőt. A katonai kéjhölgyek nem lehettek 18 év alattiak, szüzek vagy házasok. Illetve nem lehettek gyenge testalkatúak sem, hiszen sok esetben nehéz sors várt ezekre a lányokra.
A tábori prostituáltakat három osztályba sorolták. A legszebbek szerencsésebb helyzetben voltak, ők a tiszti bordélyokba kerültek, a többiek viszont az I. és II. osztályú legénységet szolgálták ki. Átjárás fölfelé nem volt, csak lefelé. Egy legénységi prostituált soha nem emelkedhetett a tiszti bordélyokba. Azonban
az “elhasználódott” tiszti prostituáltak lecsúszhattak alacsonyabb beosztásba.
A tábori prostituáltak bár nem voltak katonák, egyenruhát is kaptak. Uniformisuk a nővéri egyenruhákhoz hasonló, szürke színű ruha volt. A kéjhölgyek beosztását harisnyájuk színéről lehetett megállapítani. A források szerint a tiszti örömlányok selyem vagy félselyem harisnyát hordtak. A tábornoki kéjhölgyek harisnyáján piros csík futott - akárcsak a tábornokok nadrágján. A legénységi prostituáltak olcsóbb pamutharisnyát viseltek. Az elsőosztályú hölgyeket ebben a kategóriában vörös harisnyával különböztették meg.
Természetesen az árban is voltak különbségek. A tiszteknek 10, a bakáknak pedig 3 koronát kellett fizetniük a kellemes percekért. Viszont nagy különbség volt e percek számában is. A tisztek nem csak azért jártak jobban, mert szebb lányok szórakoztatták őket, hanem azért is, mert rangtól függően 30, 60, vagy 120 percet is eltölthettek egy-egy örömlánnyal. Ezzel szemben
a hosszú sorokban várakozó közkatonáknak mindössze 15 perc jutott.
A másodosztályú örömlányok voltak a legrosszabb helyzetben. A szabályozás szerint csak napi 12 katonát szolgálhattak volna ki. A nagy igény miatt azonban gyakori volt, hogy naponta 100 férfit is kielégítettek. Az ily módon leterhelt, fizikailag és pszichésen is megtört lányok gyakran az italba, drogokba vagy az öngyilkosságba menekültek.
A tábor szépei: tiszti prostituáltak
A nemi betegségek elleni harc miatt a tábori kéjhölgyeknek és az őket igénybe vevő katonáknak is szigorú szabályokat kellett betartaniuk a tisztálkodásra vonatkozóan is. Aktus előtt és aktus után is fertőtleníteniük kellett nemi szervüket - már amennyire ezt a körülmények engedték.
A lányokat hetente kétszer vizsgálták meg az orvosok. A bakákat pedig amellett, hogy rendszeresen ellenőrizték, minden eltáv előtt és után is kivizsgálták. Ha egy tábori prostituált mégis megfertőződött, őt is kikezelték az ispotályokban. Sőt, külön kórházi osztály volt a beteg örömlányok részére. Előfordultak azonban olyan esetek is, hogy
a nemi beteg kéjhölgyet “biológiai fegyverként” bevetve átküldték az ellenséges vonalak mögé, hogy az ellenfél katonáit megfertőzze.
Katonák várakoznak orvosi vizsgálatra
A katonák nagy része egyébként nem is a fonton fertőződött meg, hanem otthonról hozták a betegséget, vagy a hátországi bordélyokból. Akadtak azonban olyanok is, akik
szándékosan fertőzték meg magukat, vagy csak imitálták a nemi betegség tüneteit, hogy ezzel késleltessék saját bevetésüket.
Bevett módszer volt például, hogy a katonák parafint fecskendeztek a bőrük alá, ami a nemi betegségre jellemző gennyes elváltozásokat eredményezett. A fronton szolgáló, hozzá nem értő katonaorvosok - akik a civil életben nem bőrgyógyászként, hanem mondjuk fogorvosként vagy szemészként praktizáltak - értelemszerűen eleinte félrediagnosztizálták ezeket a tüneteket, így a leleményes baka egy időre elkerülhette a harcteret. A csalások kivédésére az orvosoknak tanfolyamot indított a katonaság a nemi betegségek ismérveiről, a saját magukat megbetegítő katonákat pedig szigorúan büntették.
Két katona - név szerint Szabó Elemér és Hajna János - úgy akarta elkerülni a szolgálatot, hogy szándékosan megfertőzték magukat kankóval. A kihallgatáskor azt állították, hogy egy közeli, hivatalos bordélyházban kapták el a betegséget, de már nem emlékeznek a hölgy nevére és kinézetére. Ez már több volt, mint gyanús, ráadásul a hátországi bordélyokat pont ezért rendszeresen, szigorúan ellenőrizték. Az orvosi vizsgálat során megállapították, hogy az említett bordélyház minden dolgozó hölgye egészséges. Ráadásul az egyik lány bevallotta, hogy a katonák 5 krajcárt kínáltak azért, hogy összeismertesse őket egy nemi beteg prostituálttal, de ő erre nem volt hajlandó. A katonákat így végül kikezelték, de nem maradt el a szigorú büntetés sem.
A beszélgetésről felvétel is készült. Így ha lemaradtál róla, vagy érdekelnek a további részletek, a videót megnézheted majd az eseményt szervező Politikatörténeti Alapítvány és Intézet Facebook-oldalán is.
Fotók forrása: Császtvay Tünde: Éjjeli lepkevadászat. Bordélyvilág a történeti Magyarországon. Osiris Kiadó. Budapest, 2009.; Címkép: Politikatörténeti Alapítvány és Intézet Facebook oldala
