Mostanáig több mint 40 ország tiltotta meg a Nagy-Britanniából érkező repülőgépek leszállását a határain belül a koronavírus minden eddiginél gyorsabban terjedő mutációja miatt, írja a BBC.

Az új vírustörzsről egyelőre annyit tudni biztosan, hogy 70 százalékkal fertőzőbb, mint a korábbi változatok, arra viszont nincs bizonyíték, hogy halálosabb is lenne.

Kapcsolódó

Covid: az angliai mutációkra figyelni kell

Figyelni kell, elemezni, és szükség esetén a vírus változásaihoz adaptálni a tudásunkat. Semmiképpen nem jó hír, hogy az angliai mutációk érintik a kritikusan fontos tüskefehérjét is.

Új fejlemény, hogy Dániában már azonosították a Nagy-Britanniában felfedezett mutációt, emiatt Svédország le is zárta a szomszédos állammal közös határait, amire a járvány kezdete óta nem volt példa.

Mikael Damberg svéd belügyminiszter azzal indokolta az intézkedést:

egyértelműen fennáll a veszélye, hogy a dánok átjárnak Svédországba karácsonyi ajándékokért.

Szakértők szerint az új mutáns egyébként már más országokban is jelen lehet, éppen ezért dicséret illeti a brit kutatókat a felfedezésért.

Marc Van Ranst, a belga Rega Institute for Medical Research virológusa arról beszélt,

úgy gondolom, hogy az elkövetkezők napokban sok más országban is azonosítják majd a mutánst.

Az Európai Unió mindeközben közös megoldáson dolgozik a britekre vonatkozóan, de kedd délután előtt nem várható döntés. Az egyik javaslat szerint csak negatív koronavírus-teszttel lehetne kiutazni Nagy-Britanniából.

Hétfőn leállt a Franciaországba tartó járműforgalom a délkelet-angliai Dover kikötőjében is, mert a francia oldalon nem fogadják a teherforgalmat az új koronavírus-változat miatt.

Koronavírus - Még több hír a témában

Új koronavírus-mutáció: ha kell, hat hét alatt új vakcinát fejlesztenek

De a BioNTech vezérigazgatója reménykedik, hogy erre nem is lesz szükség.

Gulyás Gergely: Már túl is vagyunk a második hullám tetőzésén

253 nap után azonosítottak újra fertőzést a 24 milliós országban


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!