A regisztrált fertőzöttek közül 27 104-en vesztették életüket az első haláleset regisztrálása óta eltelt mintegy két és fél hónapban. A gyógyultak száma második napja több mint 1800-zal emelkedett, összesen már meghaladva a 140 ezret.


A 47 milliós országban 439 új fertőzöttet azonosítottak kedd óta, míg a vírus januári megjelenése óta 228 691 esetet igazoltak a legmegbízhatóbbnak tartott PCR-tesztekkel. Ezen kívül a már lezajlott fertőzést 42 404 embernél mutatták ki ellenanyag-vizsgálattal. Eddig 123 896 fertőzött szorult kórházi ellátásra, és 11 436-an kaptak intenzív terápiát. Az elmúlt 24 órában 412-en kerültek kórházba, 65-en intenzív osztályra.

A legtöbben, 70 227-en a fővárost is magában foglaló, 6,5 milliós madridi autonóm közösségben kapták el a vírust. A fertőzöttek száma 75-tel nőtt egy nap alatt. Madridot a 7,5 milliós Katalónia követi, ahol 56 923 koronavírusos esetet szűrtek ki eddig, 136-ot kedd óta.

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a parlament szerdai ülésén a március 15-én bevezetett, és május 24-én lejáró szükségállapot fenntartása mellett érvelt. "Az egység életeket és munkahelyeket menthet" - jelentette ki, a pártok támogatását szorgalmazva.

Nem támogatjuk Spanyolország tönkretételét

- reagált Pablo Casado, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító, konzervatív Néppárt (PP) elnöke. Szerinte a szükségállapot elnyújtása helyett mielőbb helyre kell állítani a gazdasági aktivitást.

Koronavírus - Még több hír a témában »

Karácsony: ezért titkolták a járvány részletes adatait

María Jesús Montero kormányszóvivő kedden úgy nyilatkozott, észszerű lenne a szükségállapot fenntartása egészen addig, amíg az országban fokozatosan feloldják a járványügyi korlátozásokat, várhatóan június végéig. Sajtóhírek szerint a kormány arra készül, hogy az eddigi 15 naponkénti hosszabbítás helyett ezúttal további 30 napos kiterjesztést javasol a törvényhozásnak. A szükségállapot felhatalmazást ad a kormánynak rendkívüli intézkedésekre a járványügyi védekezésben, például az állampolgárok szabad mozgásának korlátozására.

Kiemelt kép: MTI/AP/Emilio Morenatti


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!