Székely Péterék vállalkozása napi 100 házban szigeteli le a padlásfödémet teljesen ingyen. Az Energiahivatal most rendeletben szigorította a feltételeket. Vannak, akik már a vészharangot kongatják, de a cég vezetője azt állítja, marad minden továbbra is ingyenes. De mégis, hogyan lehetséges ez?


Derült égből a villámcsapásként ért sokakat az a szeptember 19-én megjelent energiahivatali rendelet, ami fizetőssé teheti az eddig ingyenes tetőszigetelést. Az elmúlt hónapokban ugyanis nagyon sok családi ház tetejét ingyen szigetelték le erre szakosodott cégek. Ez úgy lehetséges, hogy cserébe értékesítették a házak hitelesített energiamegtakarítását. Ezt az úgynevezett Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) bevezetése tette lehetővé. Ennek keretében az energiakereskedők, energiaszolgáltatók, benzinkutak (például a Mol, az MVM vagy az E.ON) számára energiamegtakarítási kötelezettséget írtak elő. Ezt vagy konkrét energiamegtakarítással tudják teljesíteni, vagy gigajoulonként 50 ezer forint járulék megfizetésével. Az energiamegtakarítást azonban meg is vehetik. Ebben látta meg a fantáziát több cég, amelyek az általuk ingyen leszigetelt házak energiamegtakarítását eladták ezeknek a nagy vállalatoknak.

Csakhogy az Energiahivatal most úgy döntött, csökkentik az ezért járó pénzt, emellett szigorítanak az előírásokon. 25 centi helyett 30 centis üveggyapotot kell lerakni, ami alá és fölé is fólia kerül, ráadásul minden tizedik házat személyesen is ellenőriznek majd. Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi tagozatának elnöke azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy emiatt a födémszigetelési programoknál az ingyenesség szinte biztosan megszűnik. Székely Péter, az egyik legnagyobb érintett cég, a VFE Kft vezetője azonban másképp látja. Szerinte a mostani módosítás ugyan kedvezőtlen, de így is megmaradhat az ingyenesség.

– Kezdjük az elején. Hogyan működött eddig egyáltalán ez a rendszer?

– Ingyen leszigeteljük a feltételeknek megfelelő pályázók családi házainak padlását 25 cm vastag üveggyapottal. A mostani módosítás után már 30 cm az előírás. Az így keletkezett energiamegtakarítást hitelesítjük és értékesítjük. A háztulajdonos pedig élvezi az energiamegtakarítás előnyét, ami közel 30-40%-os megtakarítást jelent.

– Elég furán hangzik nekem...

– Az energiahatékonyság, mint kötelezettség azokat a nagyvállalatokat érinti, amelyek üzemanyaggal, gázzal, illetve árammal kereskednek Magyarországon.

Sok esetben azonban lehetetlen, legalábbis belátható időn belül kivitelezhetetlen olyan mértékű energiahatékonyságot elérni ezeknél a cégeknél, ami az előírás. Viszont nem teljesítés esetén kőkemény bírság, büntetés fenyegeti ezeket a cégeket. A megoldás az EKR tőzsde. A legnagyobb kötelezettek a megbízható cégekkel keretszerződést kötnek HEM-szállításra, ami nagy segítség a beruházások finanszírozásában.

Persze ez nem megy bemondásra. A cégünk az energiahatékonysági projektek auditálására és finanszírozására jött létre. Azaz mi az energiahatékonysági beruházásokról tanúsítványt bocsáthatunk ki, melyeket HEM-nek neveznek (hitelesített energiatanúsítvány). Ezen az okiraton a megtakarított energiát gigajoule-ban (GJ) adjuk meg. Ezekből származó virtuálisan megtermelt energiákat értékesítjük.

– Hogyan lehet ezt értékesíteni?

– Az általunk tanúsított HEM-ek bekerülnek a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál vezetett virtuális folyószámlánkra. Innen tudjuk átvezetni ezt a nagy kötelezettek felé. Ennek megvan a megfelelő platformja, egy állami tőzsdei rendszer.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a lakosság komoly hozzáadott értéket nyer, mert így 30-40 százalékot takarítanak meg a családok a fűtés- vagy a hűtésszámlán.

– Mennyien keresik meg önöket?

– Naponta 500 pályázat jön be, egy nap átlagosan száz ingatlan padlásfödémjének szigetelését tudjuk elvégezni. A legtöbb, amit egy nap elvégeztünk, 135 ingatlan volt.

– Ehhez óriási kapacitás és logisztika kell. Hogyan tudják ezt megszervezni?

– Itt, az irodában a munkatársaink koordinálják az alvállalkozók munkáját. Fent az emeleti tárgyalóban éppen a kollégákkal zajlik a napi megbeszélés. Büszkék vagyunk arra is, hogy a lakosságon kívül, az építőipari beruházások visszaesésének időszakában munkát tudunk adni sok vállalkozónak is,

– Ha ez ekkora üzlet, miért nem csinálják mások is?

– Most már csinálják, vannak, akik elkezdtek másolni minket. Persze ez nem veszélyezteti a piacvezető pozíciónkat, mai napig nagyságrendileg 1.100.000 m2 szigetelést terítettünk le. Másfelől ez egy piaci rés volt, amit megtaláltam.

Ezzel szemben egy tetőtér csak 40-80 GJ, ami többeknek apró munka volt, és nem érte meg foglalkozni vele.

– Hogyan jut el a híre az önök vállalkozásának az ügyfelekhez? Azt gondolom, hogy hátrányosabb helyzetű családoknak ez óriási lehetőség, hiszen nemcsak magáért a munkáért és anyagért nem kell fizetniük, de utána a kisebb energiaszámla egy szegényebb család esetében nagyon is számít.

– Most már hirdetjük is magunkat a közösségi médiában. Megtalálnak minket, szerencsére a rászorulók is.

Több önkormányzat és polgármester is segíti a munkánkat azzal, hogy saját platformjukon hirdetik a szolgáltatásunkat. A szendrői polgármester például településén közel 200 ingatlant írt össze, ahol elvégezhettük a szigetelést.

– Tehát a kötelezettek elszámolják a magánházak tetején meglévő szigetelést mint saját kötelezettségvégrehajtást. Ezek szerint ez azt is jelenti, hogy van egy fenntartási kötelezettség?

– Van egy szerződésünk, ami a honlapunkon is fent van, le lehet tölteni, teljesen nyilvános, meg lehet nézni. Öt év a fenntartási kötelezettség. De kérdem én: ki az, aki leszedné a hőszigetelést?

– Ezek szerint egyfolytában dolgoznak.

– Négy hónap alatt egymillió négyzetmétert szigeteltünk le. Padlásfödémből, ez több ezer ingatlan.

– Ez azért tekintélyes kapacitás...

– Nem a kivitelezéssel van probléma, hanem az anyagellátottsággal. Magyarországon nincs üveggyapotgyár, Szlovéniából, Lengyelországból, Németországból hozzuk be a szükséges anyagot.

És most megyünk Törökország felé is. Tehát ahogy csak tudunk, minél több embert szeretnénk segíteni, ami természetesen azon is múlik, hogy a nagy kötelezettek folyamatosan hosszabbítsák meg a keretszerződéseinket.

– Ennyi beruházást folyamatosan görgetni tekintélyes tőkét igényel.

– Több milliárd forintunk áll az ingatlanokban. A beruházástól a letanúsításig ugyanis eltelik pár hónap, addig mi finanszírozzuk az egészet. Volt is olyan „konkurrenciánk”, amelynek korántsem volt ennyi tőkéje, és okosban akarta megoldani. Feltették a szigetelést, lefényképezték, letanúsították, majd leszedték, és adtak a háztulajdonosnak pár tízezer forintot. Természetesen ez feltűnt a MEKH-nek is, és elkezdték ezeknek az ügyeknek a felgöngyölítését, és szigorú ellenőrzési folyamatot vezettek be. Mostantól már minden tizedik ingatlant automatikusan ellenőrizni fognak.

– A kormány a múlt héten jelentősen szigorított a feltételeket. 25 cm-es szigetelés helyett ezután 30 centiset írnak elő, valamint páraáteresztő és párazáró fóliát. Az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi tagozatának elnöke szerint emiatt meg is szűnik az ingyenesség, mert már nem éri meg.

– Pontatlan számokkal dolgoztak a cikkben. Eddig 2050 forint volt a 25 centi hőszigetelésnek nettó négyzetmétere, most az 2400-2500-ra növekszik, tehát 400 forint a differencia. Az újonnan előírt páraáteresztő fólia ára 100 forint négyzetméterenként. Ez eddig 500 forint plusz négyzetméterenként, ami egy 100 négyzetméteres födém esetén 50 000 forintos növekmény.

– Van még szó párazáró fóliáról is.

– Azt eddig is tettünk le.

– De akkor hogyan jelenhettek a cikkben meg ilyen magas összegek? Például ott 500 forintra taksálják a páraáteresztő fólia négyzetméterét, ami ön szerint csak 100 forint.

– Vannak olyanok, akik építőanyag kereskedelemmel foglalkoznak, és ebben a programban nem vettek részt, mert olyan magas árat adtak nekünk, hogy nem éltem a lehetőséggel, hogy együttműködjek velük.

Természetesen a piacon vannak olyan vállalkozók, akik nem elégednek meg 10-20% haszonnal, ők valószínőleg pénzt fognak kérni az ügyféltől négyzetméterenként.

– Az energiahivatali rendelet csökkenti azt az árat is, amit egy gigajoul megtakarított energiáért fizetnek. Ez 0,5 GJ/m2-ről 0,46-ra változik, ami 8 százalékkal csökkenti az egy épületen elérhető HEM-ek mennyiségét

– Bár a rendelet hatására valóban csökkent a gigajoul ára, azonban várhatóan a módosítás a lakossági HEM árat meg fogja növelni, mivel nagyon sok ezzel foglalkozó cég nincs felkészülve a változások lekövetésére, és inkább beszüntetik az ingyenes szigetelési tevékenységüket.

Továbbá árnövelő hatása lesz a „fit for 55” intézkedéscsomagnak, amelynek célja, hogy 2030-ig 55%-kal csökkentse az Európai Unió üvegházhatásúgáz-kibocsátását. Ugyanis azért, hogy valóban teljesíteni tudják a 2030.december 31-re előírt mennyiséget, a kötelezetti kvóta minimum duplájára fog emelkedni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!