Nagyot nőtt az öngyilkosságok száma Magyarországon a koronavírus-járvány első évében. A 444.hu azt írja, 2020-ban összesen 1706-an vetettek véget önkezükkel az életüknek, míg 2019-ben ez a szám csak 1550 volt. Ekkora, tíz százalék körüli növekedésre, a rendszerváltás óta egyszer sem volt példa.


A KSH statisztikái szerint a trend az elmúlt harminc évben egyértelműen javuló volt, azaz lényegében évről évre kevesebben követtek el öngyilkosságot, és mindössze pár alkalommal figyeltek meg néhány százalékos emelkedést az elmúlt három évtizedben.

Ami feltűnő, hogy a növekedés elsöprő részét a férfiak adják.

2019-hez képest ugyanis mindössze hárommal több nő lett öngyilkos tavaly, míg férfiak esetében ez a szám 153 volt. A férfiak esetében ez 13 százalékos növekedést jelent, a nőknél viszont az 1 százalékot sem éri el.

A lap azt írja, logikusnak tűnik a járványban keresni a növekedés magyarázatát, ám ez mégsem annyira magától értetődő, mint ahogy látszik. A vírus megjelenését követő néhány hónapban a világ számos pontján, például az Egyesült Államokban, az olaszországi Lombardiában, Németországban és még jó néhány fejlett országban éppen, hoggy visszaesett az öngyilkosságok száma.

Mint írják, a járvány miatt a világon mindenhol vissza kellett vágni a normális egészségügyi ellátást, Magyarországon a pszichiátria azonban különösen megszenvedte ezt. Sok kórházban innen vonták el legkorábban és ide adták vissza legkésőbb az ágyakat. Ennek egyrészt finanszírozási okai voltak, de szakértők szerint szerepet játszott az is, hogy a pszichés problémák kívülről "láthatatlanok", és az amúgy is meggyengült szakterületnek alig van lobbiereje.

A pszichiátriai osztályok egy részét még augusztusban, hetekkel a harmadik hullám lecsengése után is takaréklángon működtették.

A járvány alatt végig jellemző volt, hogy csak a legsúlyosabb esetekben tudták befektetni a pácienseket, a telefonos megbeszélések sokszor elmaradoztak, nem tudták figyelemmel követni a gyógyszerek adagolását sem.

A depresszióval, skizofréniával, bipoláris zavarokkal küzdő emberek jelentős részét ma már nem fekvőbetegként látják el Magyarországon, hanem járóbeteg-ellátás keretében. A járvány azonban az ellátásnak ezt a formáját is nehezebben elérhetővé tette, súlyosbodott a szakemberhiány, sokakat átvezényeltek, az idős orvosokat pedig hazaküldték.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!