A Ferencváros 25-19-re kikapott a román CSM Bucuresti vendégeként vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában.


A magyar keretből Kisfaludy Anett, Pásztor Noémi, Kovács Anett, Klujber Katrin, Háfra Noémi, valamint a német Emily Bölk hiányzott, ezért ismét bekerült négy olyan utánpótláskorú kézilabdázó, akik még a felnőtt NB I-ben sem játszottak.

Remekül kezdte a zárt kapus találkozót az FTC, amely ismét tudatosan lassította a játékot, és a hetedik percben már 4-1-re vezetett. Ezt követően több mint hét percig nem találtak be a magyarok, a házigazda egyenlített, de a vezetést csak egy időkérés után, a 24. percben tudta először átvenni. A Ferencváros egyre több kisebb hibát követett el, így a CSM Bucuresti a szünetben 12-10-re vezetett.

A második félidő első tíz percében csak egyszer voltak eredményesek a vendégek, ám a remekül védő Janurik Kinga bravúrjai révén a bukarestiek ekkor még nem tudtak elhúzni.

A folytatásban ismét volt egy hétperces gól nélküli időszaka a magyar csapatnak, ekkor eldőlt a meccs, amelyet végül hat találattal veszített le az FTC.

A mezőny legeredményesebb játékosa a hazaiak francia légiósa, Siraba Dembelé-Pavlovic volt, aki 11 lövésből kilenc gólt dobott. Cristina Neagu hatszor, a vendégeknél Antje Malestein ötször talált be.

A két csapat hetedik alkalommal találkozott egymással, egy magyar siker mellett a román együttes hatodszor győzött. Az egy győzelemmel és két vereséggel álló FTC jövő szombaton a szlovén Krim Mercator Ljubljanát fogadja, a három sikerrel és két döntetlennel rendelkező címvédő Győr pedig ugyancsak szombaton a montenegrói Buducnost Podgorica vendége lesz a BL csoportkörében.

Eredmény, csoportkör, 5. forduló, A csoport:

CSM Bucuresti (román) - FTC-Rail Cargo Hungaria 25-19 (12-10)

Kiemelt kép: MTI/EPA/Ritzau/John Randeris


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!