A külföldről behozott használt autók árát is megdobja, ha tartósan 400 forint körül marad az euró.


A rossz forint árfolyam hatása miatt a jövő héten egy-kétszáz forinttal már biztosan drágább lesz a narancs meg a banán - ezt mondta RTL Híradónak egy pécsi zöldséges. Szerinte

Egy átlagos ötéves, külföldről behozott használt autó ma 4 millió forintba kerül. Halász Bertalan, a joautok.hu vezérigazgatója azonban azt mondta, hogy akár 200 ezer forinttal is drágulhatnak majd ezek, ha tartósan 400 forint környékére kerül az euró.

A Híradóban kiemelték, hogy egyetlen hét alatt öt százalékot veszítette az értékéből a forint, miután az Egyesült Államokban két közepes méretű bank is csődöt jelentett. Ezzel kapcsolatban Beke Károly, a Portfolio.hu elemzője azt mondta, hogy

Az Eurostat adatai alapján 25,8 százalékkal februárban is Magyarországon volt a legmagasabb az infláció az EU-ban. Az unióban az átlagos infláció már egy számjegyű, 9,9 százalék volt - a magyar adat ennek több mint a duplája.

A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója szerint a kiugró hazai drágulást a kormány intézkedései okozzák.

- fejtette ki Palócz Éva. A szakértő szerint emellett a különadók, illetve a jegybank tizennyolc százalékos irányadó kamata is gerjeszti az inflációt Magyarországon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!