Erős torokfájással ment orvoshoz egy fiatal nő Tokióban. A vizsgálat során kiderült, hogy egy fonalféreg fészkelte be magát a mandulájában - írja egy orvosi szaklapra hivatkozva a Guardian című brit lap.


Az orvos egy csipesszel távolította a majdnem 4 centi hosszú, még élő férget. A páciens állapota ezután rohamosan javulni kezdett. A 25 éves nő elmondta, hogy a beavatkozás előtt öt nappal szasimit, vagyis nyers halat evett. A parazita az eltávolításakor a lárvaállapota negyedik fázisában volt. Az orvosok szerint, amikor a nő lenyelte, a féreg még csak a harmadik fázisnál tartott.

Az orvosi tanulmány szerzői azt írják, egyre több hasonló eset történik, köszönhetően annak, hogy egyre népszerűbbek az olyan, nyers halból, vagy húsból készült ételek, mint a szusi, vagy a szasimi.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Getty)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!