2017-ben vázolta fel először a NASA azokat a terveit, amelyek a Mars 2020 roverhez kapcsolódóan mintagyűjtésről, majd a minták Földre való visszaszállításáról szóltak. Akkoriban úgy számolta az űrügynökség, hogy a 2020-as évek végén már vissza is lehet hozni a mintákat, egy konkrét elképzelés pedig a Mars 2020 rover mellett szállt volna le, és az általa összegyűjtött kőzeteket és törmeléket hozta volna vissza a bolygóra.

Fantáziafotó a Mars 2020 roverről - fotó: NASA/JPL-Caltech

A projekt még mindig áll, de a NASA Mars Felfedező Programjának egyik vezető kutatója, Michael Meyer a Mars Felfedező Program Analíziscsoportjának egy februári virtuális meetingjén elmondta: valószínűleg tarthatatlan a 2020-as éveket megjelölő határidő - írja a Space.com. Ennek egyetlen oka van: a finanszírozás, ami mindig kicsit kevesebb, mint amit a NASA várna, és még a NASA költségvetésében sem kap akkora figyelmet a marsi kutatás, mint kellene. Az űrügynökség 2019-re 50 millió dollárra nyújtott be kérelmet, amit a Mars 2020 rover utáni missziók tervezésére költenének.

A NASA összesen 2,8 milliárd dollárral gazdálkodik idén, de arról nincs szó, hogy mennyi megy el ebből ezekre a jövőbeli missziókra.

Meyer szerint a legoptimistább számítások szerint is csak 2029-ben indulhat el a Mars 2020-at támogató, mintagyűjtő szonda a vörös bolygóra, de ehhez mindennek jól kell zajlania, és elegendő finanszírozást is kell kapniuk a projekthez. Egy reálisabb dátum inkább a 2031, ami már vállalhatóbb a csapat számára is. Meyer azt is megjegyezte, hogy a dátum nagyrészt attól is függ, mikor tudják elkezdeni a munkát.

A meetingen az is elhangzott, hogy a NASA hamarosan egy olyan tervet állít majd össze, amely megadja a marsi kutatások irányát a jövőre nézve, már konkrét javaslatokkal. A szakértők egy-két évtizedre szeretnék felvázolni, mit érdemes csinálni a Marson.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!