A tapasztalt énekesnő-műsorvezető szerint a visszavonulásának bejelentésével nagy visszhangot keltő fiatal kolléganője akár világsztár is lehetne, ha megfelelő csapat állna mögötte.


Tóth Andi nagyon egyedül van a sok tehetségével, Szulák Andrea szerint ezért nem bír megbirkózni a körülötte lévő hatalmas felhajtással és rivaldafénnyel.

A fiatal énekesnő nagy visszhangot váltott ki a könnyűzenei életben, amikor bejelentette visszavonulását, amivel kapcsolatban azóta többen is kifejtették a véleményüket. Szulák Andrea az Index Sunday Brunch című podcastműsorában elmondta, szerinte mi állhat Tóth Andi – kívülről nézve – váratlan döntésének hátterében:

Akik azt mondják, hogy ezt elvállalhatod, ezt nem, ezt a ruhát felveheted, ezt nem, erre a helyszínre elmehetsz nyilatkozni, ide nem. Rúzsa Magdinak e tekintetben óriási szerencséje volt a menedzserével, aki előtt én is fejet hajtok. Hiszen jött egy nagyon egyszerű, nagyon szimpatikus kishegyesi lány hatalmas tehetséggel, ami gyakorlatilag el is tűnhetett volna, ha nem áll mellé egy talpig tisztességes menedzser.”

akik a tehetségét, képességeit a megfelelő irányba terelik, miközben mindezt a legszebb, legértékesebb módon felszínre hozzák belőle.

(Forrás: Sunday Brunch, Blikk)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!