Nagyobb eséllyel kerülnek kórházba, és szorulnak sürgősségi ellátásra azok, akik marihuánát fogyasztanak, derül ki a Torontói Egyetem frissen közzétett kutatásából. Nicholas Vozoris, a tanulmány szerzője szerint a kannabiszhasználat közel sem olyan biztonságos, mint azt az elmúlt években sokan mondják, és már számos tanulmány rámutatott a fogyasztás, valamint a testi és lelki sérülések közötti összefüggésekre, írja a CNN.


A BMJ Open Respiratory Research című folyóiratban hétfőn közzétett tanulmány a kanadai Ontario állam több mint 30 ezer, 12 és 65 év közötti lakosának egészségügyi nyilvántartási adatait vizsgálta egy hatéves perióduson belül. Ebből kiderült, hogy a kannabiszhasználók 22 százalékkal nagyobb valószínűséggel keresték fel a sürgősségi osztályt vagy kerültek kórházba, mint a nem fogyasztók. Ez a megállapítás akkor is igaznak bizonyult, amikor 30 további zavaró tényezőre, például más tiltott kábítószerekre, alkoholra és dohányzásra is kiterjesztették az elemzést.

A kannabiszfogyasztók kórházi látogatásainak alkalmával a vezető oknak egyértelműen a testi sérülések számítottak, míg a második helyen a légzőszervi panaszok álltak.

Egy korábbi, 2021-ben közölt tanulmány szerint ráadásul a marihuánát fogyasztók vérében és vizeletében több, füsttel kapcsolatos toxin, például naftalin, akrilamid és akrilnitril magasabb volt, mint a nemdohányzókéban. A naftalint többek között vérszegénységgel, máj- és idegrendszeri károsodással hozzák összefüggésbe, míg az akrilamidot és az akrilnitrilt kapcsán rákos és egyéb egészségügyi problémákról is beszéltek már. Számos tanulmány kimutatta már a marihuánafogyasztás és a testi és lelki sérülések közötti összefüggéseket. Szintén egy 2021-es tanulmány mutatott rá, hogy

a depresszióban és bipoláris zavarban szenvedő tizenévesek és fiatal felnőttek erős marihuánafogyasztása összefüggésbe hozható az önkárosítással, az öngyilkossági kísérletekkel.

A Torontói Egyetem orvosi tanszékének légzésgyógyászati részlegének docense és klinikai kutatója szerint aggasztó, hogy egy olyan időszakban, amikor az egészségügyi ellátórendszerek alapvetően túlterheltek a járvány miatt, növekszik a marihuánafogyasztók száma. Vozoris bízik abban, hogy tanulmányuk eredményei hatással lesznek a döntéshozókra, a nyilvánosságra, és az egészségügyi szakemberekre is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!