A Győri Fellebbviteli Főügyészség büntetésük helybenhagyását indítványozta a nagylóki szigetelőszalagos gyilkosság ügyében elítélt társaság tagjainak. A Fejér megyei település kocsmájának vendége egy kegyetlen "tréfa" miatt halt meg.


A korábbi ítélet szerint a nő a kocsmában pultosként dolgozott. Társai, három férfi és a sértett férfi is a törzsvendégei voltak. A társaság 2019 nyarától a kocsmában az ittas sértettet többször megszégyenítette, megalázta, erről a nő fotókat, videókat készített, amit ismerőseinek továbbított.

2019. november 28-án ismét leitatták a sértettet, hogy újra gúnyt űzzenek belőle. A férfi a kocsma teraszán egy széken elaludt. Ekkor a társaság egyik tagja ráborított egy másik széket, a két széket több tekercs szigetelőszalaggal társaival együtt áttekerte. A társaság tagjai a sértettről fényképeket, videókat készítettek, azokat elküldték, majd távoztak.

A férfi éjszaka magához tért, de nem tudott kiszabadulni, a kihűlés miatt hajnalban meghalt.

A Székesfehérvári Törvényszék a nőt és két társát mint társtetteseket, negyedik társukat mint bűnsegédet aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 14 év 6 hónap, 15 év 6 hónap, 14 év, valamint 12 év fegyházbüntetésre és valamennyiüket 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítélet ellen a vádlottak és védőik elsődlegesen felmentés, a minősítés megváltoztatása, másodlagosan enyhítés érdekében fellebbeztek. A Győri Fellebbviteli Főügyészség szerint a kiszabott büntetések szükségesek, a komoly tárgyi súlyú, többszörösen minősülő élet elleni bűncselekmény elkövetőivel szemben a törvény szigorát kell alkalmazni. Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!