A téli szünet végével újraindult a jelenléti oktatás hétfőtől Olaszországban, ezzel egy időben kötelezővé vált az oltottság igazolása a városi tömegközlekedési eszközökön, valamint előírták a vakcinázást az ötven év felettiek számára, akiket oltás nélkül megbírságolnak - írja az MTI.


A kormány nem halasztotta el az iskolák újranyitását, ami mintegy nyolcmillió diák visszatérését jelenti a padokba. Mario Draghi miniszterelnök nem engedett az iskolaigazgatók és gyerekorvosok egy része felhívásának, akik a jelenléti oktatás újraindításának országos felfüggesztését kérték az ünnepek alatt ugrásszerűen megnövekedett esetszámok hatásától tartva.

Campania tartomány önállóan döntött, és január végéig kötelezővé tette a távoktatást. Veneto régió kormányzója, Luca Zaia úgy nyilatkozott, az iskolák újranyitásával nehéz lesz fenntartani az egészségügyi rendszer működését. A La Repubblica című napilap adatai is azt mutatják, hogy hétfő reggel a majdnem nyolcezer önkormányzatból több mint ezerben nem nyitottak újra az iskolák a megnövekedett esetszámok miatt.

A Corriere della Sera című újság felmérései szerint

a több mint egymillió, oktatásban dolgozó tíz százaléka maradt otthon az első nap, mivel beteg vagy nincsen beoltva, utóbbi esetén fizetés nélküli szabadságot vettek ki.

A pedagógusok 95 százaléka legalább egy adag oltást vett már fel, de számukra december közepétől már az emlékeztető oltás is kötelező. A 12 és 19 év közötti diákok 75 százaléka oltott, akik előtt január 8-tól megnyitották az emlékeztető oltás felvételének lehetőségét is. A Gimbe kutatóközpont adatai szerint a december közepétől oltható 5 és 11 év közötti korosztályban továbbra is 3 millió feletti az oltás nélküli gyerekek száma, alig 13 százalékuk kapott eddig vakcinát.

Szinte mindenhova kötelező oltás kell már

Oltottság kell a polgári és egyházi ünnepségeken való részvételhez, mint például születésnapok vagy keresztelők, a szállodákba, vásárokba, kongresszusi központokba, edzőtermekbe, uszodákba, kulturális központokba való belépéshez, valamint a sílifteken is.

Hétfőtől kötelezőnek számít az oltás a vendéglátóhelyek szabadtéri terein, valamint a bárokban a pultnál állva történő fogyasztáshoz.

A vendégeket egyenként kell ellenőrizni, máskülönben a bárost is megbírságolhatják egészen 1500 euróig minden oltás nélküli vendég után. Az 50 év felettiek számára kötelező lett az oltás felvétele, ami az olaszokra, az Európai Unióból és azon kívülről érkezőkre egyaránt vonatkozik. A korosztálynak február elsejéig van ideje az első adag pótlására, akinek már van egy oltása, fel kell vennie a másodikat, két oltás után pedig az emlékeztetőt. Ellenkező esetben 100 eurós bírságot szabhatnak ki rájuk, amit az adóhivatal szed be. Február elsejétől az üzletekbe való belépéshez negatív tesz vagy oltási igazolás kell, kivételt az élelmiszerüzletek és az alapvető cikkeket árusító boltok jelentenek. Február közepétől a oltási kötelezettséget az összes munkahelyre kiterjesztik az 50 év felettiek számára az állami és a magán szférában egyaránt.

A kormánypalota bejelentése szerint Mario Draghi miniszterelnök hétfőn újabb sajtótájékoztatót tart a rendelkezések járványellenes intézkedések átláthatóbbá tételére. Az olaszok Draghi bejelentéseit eredetileg a január 5-i kormányülést követően várták, de akkor a sajtótájékoztató elmaradt a kormánypártok éjszakába nyúló vitái miatt. Január 31-ig kötelező a szabadtéri maszkviselés is.

Vasárnap majdnem egy millió teszten közel 156 ezer új beteget szűrtek, és 156 beteg halt meg. Kórházban több mint 15 ezer beteg van, mintegy 1600-an intenzíven. Megközelítette a kétmilliót az aktív betegek száma. 2020 februárja óta több mint 7,4 millióan betegedtek meg, a halottak száma megközelítette a 140 ezret.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!