Olimpiai bronzéremmel zárta pályafutását Nagy Viktor, aki Tokióban a harmadik helyért vívott meccsen szédületes teljesítményt nyújtott a spanyolok ellen.

Kapcsolódó

Nagy Viktor sírva köszönt el

Elképesztő teljesítményt nyújtott pályafutása utolsó meccsén a magyar kapus.

A búcsúzó vízilabdakapus a Mokka vendége volt, és természetesen szóba kerültek a meccseken látott magánszámai, amikor egy-egy védés után magát hergelte be, és ezzel még jobban elbizonytalanította az ellenfeleket.

Nem szeretem visszanézni a mérkőzéseimet, mert kicsit kellemetlen, amikor kívülről látom magam. Nekem néha sok, de nagyon sok pozitív visszajelzést kapok, és mindenkinek tetszik. Lehet, hogy később majd vicces lesz visszagondolni erre. Volt időszak, amikor megpróbáltam ezzel leállni, de be kellett látnom, hogy ez vagyok én

- nyilatkozta Nagy.

Elárulta, hogy már 4-5 éve eldöntötte, hogy a tokiói olimpia után, egy fényes éremmel a tarsolyában szeretné befejezni a pályafutását, és úgy érzi, ezzel a bronzzal a csúcson vonult vissza. Nagy Viktor szerint 37 évesen már fizikálisan és mentálisan is megérett arra a szintre, hogy felismerte, korábban mit és hogyan kellett volna másképp csinálnia.

"Egy kapusnak dominálnia, irányítania kell, és időnként előfordul, hogy le kell szúrni a csapattársakat. Viszont egy idősebb, sok mindent megnyert játékossal szemben ez nem megy, amikor az ember még fiatal. A mai eszemmel keményebb lettem volna akkoriban".

A görögök elleni, rosszul sikerült olimpiai elődöntő után a magyar csapat játékosai maguk alatt voltak, de aztán pár óra alatt összerakták magukat, és a bronzmeccsen remek játékkal verték meg a spanyolokat. Nagy Viktor azt mondta, a bronz nem a legfényesebb, de a legértékesebb érem számára, ami központi helyet kap a kollekciójában.

Szóba került a tavaly elhunyt Benedek Tibor is, akivel Nagy 2013-ban világbajnokságot nyert, el is mondta a könnyeivel küszködve, milyen hálás volt Benedeknek, mert olyan bizalmat kapott tőle, mint senki mástól, és nála lett első számú kapus.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!