A 3000 méteres női váltó a mostani kvalifikációs sorozatban a tizedik helyen várta az utolsó, hollandiai állomást, azaz legalább két riválist meg kellett volna előznie a vk-pontversenyben a kvótaszerzéshez.

Kapcsolódó

Liu Shaolin Sándor: Ilyen nem maradhat következmények nélkül, akár a bokámat is eltörhettem volna

Biztos éremtől esett el a magyar vegyesváltó, amikor Liu egy karláncon elcsúszva bukott.

Ehhez nagyszerűen alakultak a negyeddöntős futamok, ugyanis a közvetlenül előtte álló francia és japán csapat kiesett. Ennek tudatában lépett jégre a Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka összeállítású négyes, amelynek azonban két esélyesebb ellenféllel, a kínai és az orosz kvartettel kellett megküzdenie.

A magyarok ennek megfelelően elszántan és harcosan versenyeztek, hogy a továbbjutást érő első kettő között zárjanak, és amikor egy váltás után élre törtek, összeakadtak a kínaiakkal, a zsűri pedig a magyar csapatot látta vétkesnek.

A magyarok ebben a számban sorozatban három olimpián vettek részt, ráadásul minden alkalommal a legjobb hatban végeztek.

Az olimpiai bajnok férfi váltóban Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Krueger John-Henry mellett ezúttal a három éve történelmi sikert aratott csapatban is szereplő Burján Csaba kapott lehetőséget, aki élt is vele, mert a magyar négyes esélyeshez méltóan, minden ellenfelét leszakítva, futamgyőztesként lépett az elődöntőbe.

Egyéniben az 1000 méter selejtezőit rendezték. A férfiaknál a Liu fivérek az 500 és 1500 méterhez hasonlóan ebben a számban is sikerrel vették a kétfordulós selejtezőt. A 2018-ban még amerikai színekben olimpiai ezüstérmes Krueger pedig az előző két táv váratlan búcsúja után ezúttal csatlakozott hozzájuk. A nőknél csak az első körben maradtak százszázalékosak a magyarok, ugyanis a másodikban búcsúzott Kónya és Sziliczei-Német, Jászapáti viszont negyeddöntőbe került.

Pekingbe 1500 méteren 36 férfi és női versenyző jut ki, 500-on és 1000 méteren 32-32, a váltókban pedig nyolc-nyolc. A négy vk-versenyből a három legjobb eredményt számolják.

Újdonság, hogy az eddig csak vk-viadalokon szereplő, a magyaroknak két aranyérmet hozó vegyes váltó is bemutatkozik az olimpia műsorán. Az indulási jog kivívásához nem elég a legjobb 12 között zárni a számban, az is kell, hogy az adott ország mindkét nemnél legalább két egyéni kvótát szerezzen.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!