A jövő évi ösztöndíjakhoz szeptember 1-ig módosítani kellene a magyar törvényeken, azonban a jelenlegi állás szerint az Országgyűlés ősz előtt már nem ül össze.


Az alapítványokhoz kiszervezett magyar egyetemek diákjai nagy valószínűséggel nem jelentkezhetnek a 2024-es EU-s ösztöndíjra, és a kutatási támogatások sem szabadulnak fel a tanárok előtt – írja a Válasz Online.

A lap szerint az Európai Bizottság szerdán nyilvánvalóvá tette, hogy szeptember 1-ig módosítani kellene a magyar törvényeken, azonban jelenlegi állás szerint a parlament ősz előtt nem ül össze. Ráadásul az említett határidőig két EU-s intézménynek még értékelnie is kellene a szöveget annak a szankciónak a feloldásához, amely jelenleg kizárja a magyar diákok jelentős részét az Erasmus-ösztöndíjakból. Így tehát minden bizonnyal az alapítványi fenntartásba adott 21 magyar egyetem diákjai nem részesülhetnek majd az EU-s ösztöndíjból szeptembertől.

Az Európai Bizottság elsősorban azért tartja az EU-s szabályokkal összeférhetetlennek az alapítványi fenntartásba adott egyetemek működését, mert a politikus-kurátorok egyszerre pályázhattak EU-s pénzekre az egyetemük nevében, és közben miniszterként vagy más tisztviselőként befolyásolhatták a pályázatok elbírálását.

Ugyanakkor a Navracsics Tibor vezette Területfejlesztési Minisztérium csütörtök reggeli közleményében azt írta, ők már egy hónapja elküldtek Brüsszelbe egy javaslatot, amelyben bemutatták, milyen törvénytervezetet fogadna el a magyar parlament a vita megoldása érdekében, de az Európai Bizottság válaszra sem méltatta őket.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!