Ítéletet hozott a Budapest Környéki Törvényszék annak a három Pest megyei fiatalnak az ügyében, akik nagy tételben árulták a kábítószert.


A bíróság Sz. R. I. rendű vádlottat 2 év börtönre ítélte kábítószer kereskedelem miatt. A szabadságvesztés végrehajtását azonban 5 év próbaidőre felfüggesztette. Két cinkostársát 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélték.

SZ. R. I 2013-tól főként kannabiszt, ritkábban speedet és extasy tablettákat fogyasztott. 2016 júliusától azonban már nem csak fogyasztotta, hanem árusította is a kannabiszt veresegyházi lakóhelyén.

Nagy tételben megvásárolta meg, majd kiporciózta és grammonként 2500 forintért adta tovább a fogyasztóknak. Külön profilt hozott létre erre a célra egy közösségi oldalon, ahol "virágnyelven" egyeztette a kábítószer rendeléseket. Az árut az iskola melletti buszmegállóban és a játszótéren értékesítette. 2016 őszén 100-100 g kannabiszt vásárolt a cinkosaitól Budapesten, majd annak kisebb részét elfogyasztotta, a többi részét pedig eladta. A kábítószert tartalmazó aktatáskát az édesapja találta meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!