Több internetes óriáscég, köztük az Amazon, a Google, a Twitter és a Facebook is kilátásba helyezte kedden, hogy kivonul Hongkongból, amennyiben elfogadják a tervezett új adatvédelmi szabályokat - írja az MTI. A tucatnyi nagyvállalatot tömörítő regionális érdekképviselet, az Asia Internet Coalition (AIC) élesen bírálta a törvénytervezetet, kiemelve, hogy az túl homályos és aránytalan előírásokat tartalmaz.


Az új törvényjavaslatot azután nyújtották be, hogy több rendőr és más hivatalos személy adatait közzétették az interneten az elmúlt években rendezett tüntetések résztvevői elleni kemény hatósági fellépést követően. Az ilyen információk engedély nélküli nyilvánosságra hozatalát "doxxingnak" nevezik. A hongkongi adatvédelmi biztosnak küldött, és később nyilvánosságra hozott levél szerint szükségtelen és túlzó lenne eljárást indítani az érintett cégek helyi alkalmazottai ellen, ahogy az a tervekben szerepel, ha a tengerentúli székhelyű vállalatok elutasítják a hatóságok kérését egyes tartalmak eltávolítására vonatkozóan.

Az egyetlen mód az lenne a technológiai cégek elleni szankciók elkerülésére, ha azok tartózkodnának attól, hogy beruházzanak és szolgáltatásaikat kínálják Hongkongban, így megfosztva azoktól a hongkongi vállalatokat és felhasználókat, illetve új kereskedelmi korlátokat állítva fel - írták. Az AIC súlyos aggodalmát fejezte ki a doxxinggal kapcsolatban, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a vonatkozó jogszabályoknak a "szükségesség és az arányosság elvein kell alapulniuk".

A hongkongi adatvédelmi biztos hivatala a történtekre reagálva arról számolt be, hogy a doxxing jelensége mára elburjánzott, és "próba elé állította az erkölcsösség és a törvény korlátait", jelentős károkat okozott az áldozatoknak és családtagjaiknak, valamint a társadalom egészének. 2019 júniusa és 2021 májusa között már több mint 5700 hasonló esetről érkezett jelentés, ezek közül körülbelül 1400 ügyben a jelenlegi szabályok értelmében nem tudtak eljárni.

Carrie Lam hongkongi kormányzó kijelentette, hogy kormánya továbbra is kiáll a törvény elfogadása mellett. A helyiek attól tartanak, hogy amennyiben a Google és a Facebook kivonul Hongkongból, akkor hasonló állapot áll elő, mint a szárazföldi Kínában, ahol le vannak tiltva ezek az oldalak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!