Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) csütörtöki döntése értelmében a Telekom Veszprém és a francia HBC Nantes is egy-egy pontot kap 5-5-ös gólaránnyal azok után, hogy az egyik játékvezető pozitív koronavírustesztje miatt a két csapat szerda esti csoportmérkőzése elmaradt a Bajnokok Ligájában.

Kapcsolódó

Káoszba fulladt, végül elmaradt a Veszprém-Nantes BL-meccs

A koronavírusos játékvezető helyett pótbíró is jött, de aztán észbe kapott az EHF.

Az EHF honlapján olvasható, hogy a játékosok épsége és egészsége abszolút elsőbbséget élvez, és mivel fennállt annak a veszélye, hogy további személyek fertőződnek meg, ezért nem rendezték meg az amúgy tét nélküli összecsapást Veszprémben.

A horvát Dalibor Jurinovic, Marko Mrvica játékvezető-páros egyik tagjának lett pozitív a helyszínen elvégzett koronavírustesztje, ezért előbb az a döntés született, hogy az eredeti, 18.45-ös időponthoz képest két órával később kezdődhet a találkozó egy másik, magyar bírókettőssel.

Időközben azonban kiderült, hogy a csarnokban már többen is érintkeztek a megfertőződött horvát játékvezetővel, ezért az európai szövetség illetékesei óvintézkedésként törölték a meccset.

A találkozó eredménye egyik csapat végső helyezését sem befolyásolja, a kilenc győzelemmel, immár két döntetlennel és három vereséggel álló Veszprém biztosan a második, a Nantes pedig biztosan a hatodik helyen végez a B csoportban.

Nagy László, a Veszprém sportigazgatója az M4 Sport csütörtöki Sporthíradójában elmondta, tekintettel arra, hogy a koronavírusos bíró a veszprémi csarnokban már több személlyel is kapcsolatba került, a játékosok egészségi állapotára való tekintettel logikus és észszerű volt az európai szövetség részéről, hogy nem engedte lejátszani a találkozót.

Ráadásul a jövő héten olimpiai és Európa-bajnoki selejtezőket, nemzetközi tornákat rendeznek, így az is fontos, hogy a játékosok tudjanak a saját nemzeti válogatottjukban szerepelni, azaz ne kerüljön veszélybe a pályára lépésük.

A magyar válogatott például a jövő héten a szlovákokkal találkozik kétszer, pénteken Pozsonyban, azután vasárnap Győrben.

Az csak csütörtökön derül ki, hogy a nyolcaddöntőben a portugál FC Portóval vagy az északmacedón Vardar Szkopjéval találkozik-e a Veszprém.

A MOL-Pick Szeged hat sikerrel és nyolc vereséggel zárt az A csoportban, ám ezek közül egy győzelem és két vereség az elmaradt meccsek miatt nem a pályán, hanem az európai szövetség döntése nyomán született.

Kapcsolódó

Újabb BL-meccset vesztett el játék nélkül a Szeged

A koronavírus elintézte.

A szegediek helyezésére az A csoportban, valamint nyolcaddöntős ellenfelük kilétére szintén csütörtök este derül fény.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!