Szörnyű volt az elejétől kezdve a kommunikáció, és az, hogy az egyetem és a társadalom is a lelkiismeretünkre akart hatni azzal, hogy ez lesz a hivatásunk, áldozatkészeknek kell lennünk, hiszen ezt fogadtuk meg az első tanévnyitón az esküben. Nagyon nagy néha a nyomás, hogy mindenkinek megfeleljünk, mindenki jó véleménnyel legyen rólunk, mindent megtegyünk a tanulmányainkban, a betegek és a jövendőbeli kollégák felé is.
Erről beszélt a 24.hu-nak az egyik orvostudományi egyetem hallgatója, amikor a jelenleg is zajló országos mintavételről kérdeztük. November 20-án kezdődött a koronavírus-tesztelés az egészségügyi, szociális és oktatási intézményekben. Ennek első eredményeit kedden közölték: ezernél több csapat tízezernél több helyszínen összesen 181 506 tesztet végzett, és 4436 fertőzöttet talált, ez 2,44 százalékos arány.
Míg az egészségügyi intézményekben a dolgozók maguk végzik a tesztelést, az általános iskolákba, az óvodákba és a bölcsődékbe tesztelő csapatok mennek. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a múlt héten arról beszélt, hogy több mint kétezer egyetemista, valamint egészségügyi végzettséggel rendelkezők, például védőnők végzik a mintavételt, egy-egy csapat két egyetemistából, egy adminisztrátorból és egy gépkocsivezetőből áll. Az egyikhez egy videó erejéig a miniszterelnök is csatlakozott.
Önkéntes vagy kötelező?
Az egyetemisták eleinte önkéntes alapon vehettek részt az országos szűrésben, ám egy november közepén nyilvánosságra került államtitkári levélből kiderült, hogy az önkéntes részvétel helyett vezénylésr zajlik, a hallgatók pedig ösztöndíjat kapnak a munkáért.
"A vizsgálatokat végző egyetemisták lelkesek, átérzik a feladat súlyát" - fogalmazott az államtitkár, ám a lapunknak nyilatkozó hallgatók szerint ennél jóval összetettebb a helyzet. Szavaikból kitűnt, hogy noha hivatástudatuk hajtja őket, a bizonytalanság és a tanulmányaik miatt rájuk nehezedő teher jókora problémákat okoz.
A hallgatók beszámolói alapján sokszor már a kivezénylés is vitatható körülmények között zajlik. Egyikük elmondta, egy egyetemi fórumon a rektor utalt arra, hogy szankciók érhetik azokat, akik megtagadják a részvételt a tesztelésben, ám konkrétumot nem tudtak meg arról, mire számíthat, aki nemet mond az illetékes kormányhivatalnak.
A diák problémaként említette, hogy alig van olyan ok, ami miatt valaki mentesülhet a tesztelésben való részvétel alól, az például, ha valaki krónikus beteggel él egy háztartásban, nem számít ilyennek. Nehezményezte azt is, hogy a tesztelésre való felkészítés nem volt megfelelő, annyiban merült ki, hogy kaptak egy kétperces videót a mintavételről.
A hallgató hangsúlyozta, hogy noha a felszerelésben nincs kivetnivaló, bőven kapnak elegendő védőeszközt, a helyes be- és kiöltözést már nem tanították meg nekik, így maguktól kellett rájönniük, hogyan oldják meg, hogy az öltözés során se fertőződjenek meg.
Az egyetemistáknak a jelenlegi időszak már a tesztelés nélkül is meglehetősen nehéz, hiszen a félév végéhez közeledve egyre több számonkérésnek kell eleget tenniük, ráadásul az online oktatás miatt olyan körülmények között, amivel kapcsolatban még nem sok tapasztalatot szereztek. Nem csoda tehát, hogy - amint a diák elmondta - a teszteléssel töltött órák után a fáradtság miatt nem tud úgy tanulni, mint korábban. Konkrét információt egyelőre nem kaptak arról, hogy számíthatnak-e könnyítésre a vizsgaidőszakban, ezért úgy érzi, az intézetek és a tanárok jóindulatának vannak kiszolgáltatva.
Az esetleges könnyítésekkel kapcsolatban megkerestük az egyik érintett orvostudományi egyetemet. A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Tripolszky Bálint lapunkkal azt közölte: "Engedmény olyan formában nem várható, hogy a vizsgák könnyebbek lesznek, hiszen az érdekünk nekünk is az, hogy a járvány ellenére pontosan ugyanolyan minőségben sajátítsuk el az oktatási anyagot."
Mint írta: a biztosítékot az jelenti, hogy a félévi vizsgák teljesítésének határidejét (illetve egyéb határidőket is, például a szakdolgozat leadásáét) kitolják, valamint a gyakorlati órák pótlási lehetőségét az egyetem biztosítani fogja, illetve egyes karokon, évfolyamokon biztosítja már most is.
Az egyik hallgató azt mesélte:
A munka ugyan fárasztó és nyilván egy idő után monoton, de pozitív élménynek élem meg, mert a tanárok szinte mindenhol nagyon kedvesek velünk, sokan megköszönik a munkánkat, van ahol kávéval, forró csokival, édességgel is kínáltak minket
Ő összességében örül, hogy kiveheti a részét a segítségből, de szeretné, ha mindez nem retorzióktól tartva történne, illetve ha nem kellene emiatt a családja egészsége és a vizsgái eredményessége miatt aggódnia.
Az esetleges retorziók miatt egy másik hallgató is aggodalmakat fogalmazott meg, szerinte "a hallgatói önkormányzat eltanácsolást helyezett kilátásba valós érdekképviselet helyett." A diák szerint a tanárok eddig rugalmasnak bizonyultak, ám szkeptikus amiatt, hogy mi történik azokkal a hallgatótársaival, akik megfertőződnek a tesztelés során, kaphatnak-e például vizsgamentességet.
Ő ráadásul azt tapasztalta, hogy egy idő után nem állt rendelkezésre elegendő védőfelszerelés, és hozzátette: "a velünk együtt élő szülők, nagyszülők megbetegedése esetén pedig semmilyen felelősséget nem vállalt senki". Ezen kívül kifogásolta az ösztöndíjként kapott összeget is, ami elmondása szerint órabérben kevesebb mint ezer forint, ráadásul elmaradásban is vannak ennek kifizetésével.
Ettől függetlenül szerintem nem pénz kérdése a kirendelés, nincs az az összeg, amiért kényszeríthet a kormány bármilyen szűk csoportot a munkavégzésre
- fogalmazott. Szerinte tisztán látszik, hogy nem lehet felkészülni a vizsgákra a munka után, így ő jelenlegi összeg tízszereséért sem vállalná önként a feladatot, jobban félti az eddigi évek során befektetett tanulást ennél.
Egy másik egyetemista arra hívta fel a figyelmet, hogy sokan azért nem jelentkeztek önként a feladatra, mert nem volt semmilyen szabályzat, hogy pontosan hová kellene menni, mit kellene csinálni, naponta hány órát vesz igénybe, az egyetem felé hogyan igazolják ezt, mi lesz a számonkérésekkel, illetve mikor fognak tudni azokra felkészülni. Nem tudták, mi lesz azokkal, akik egyébként is dolgoznak a tanulmányaik mellett, önfenntartók, vagy beteg családtaggal, idősebb szülőkkel, nagyszülőkkel élnek együtt.
A kirendelés viszont szerinte azért vált indokolttá, mert ugyanannak az egészségügyi személyzetnek jóval több feladatot kellett volna ellátnia, így működésképtelenné lett a rendszer. A kétszer egy hét kötelező kirendelés miatt viszont folyamatosan rendelkezésre áll elég segítő, illetve teljesíthetők a kötelezettségek is.
Számtalanszor feltették a kérdést, "mi lesz, ha nem vállalják", és a hallgató szerint ezen a ponton is félrecsúszott a kommunikáció, hiszen senki nem tudja pontosan, az egyetem meddig mehet el, miközben beszélnek jogi következményekről, fegyelmiről, eltanácsolásról is, noha senki nem rögzítette írásban a tényleges következményeket, azaz valójában nincsenek közzétett következményei a munka megtagadásának. Ennek ellenére tartanak sokan esetleges retorzióktól.
Jelenleg leginkább az elővizsga-szezon a hangsúlyos, hiszen ezeket a vizsgaalkalmakat nem a hallgatók osztják be, így ha kirendelik őket valahová az adott időpontban, akkor nem tudnak részt venni a vizsgákon. A vizsgaidőszakban természetesen már a hallgatók döntenek arról, mikorra milyen vizsgát vesznek fel, az egyetemen pedig szerint nagyon igyekeznek, hogy mindenki sikeresen teljesíthesse a félévet.
A környezetemben mindenkitől azt hallom, hogy szívesen fogadják őket, jól bánnak velük, csak sokszor megállni nincs idejük
- jegyezte meg, hozzátéve, hogy rosszabb perceinek okozója az esetek többségében nem a leterheltség, sokkal inkább a bizonytalanság: sokáig nem tudták, pontosan mi fog velük történni, a kirendelésről is a sajtóból értesültek.
A bizonytalanságot tovább növeli a jövőt érintő rengeteg megválaszolatlan kérdés: a hallgatók a vizsgáikat érintő kérdések mellett arra sem tudják a választ, meddig tart ez a mostani időszak, illetve ha már mindenkit kirendeltek két hétre, mi történik, kezdődik-e az egész újra az elejéről.
Mivel hamarosan orvos lesz, úgy gondolta, tartozik annyival
leendő kollégáinak, hogy ő is kivegye a részét a munkából ebben a nehéz időszakban, mondta egy másik hallgató, aki még önkéntesként jelentkezett, remélve, hogy ha már kirendelés következik, az
alól majd felmentést kap. Egyelőre nem tudni, ez valóban így történik-e majd.
A szűrésben résztvevő diák szerint a feladataik nem voltak nehezek, viszont mentálisan megterhelőnek érezte a munkát, miközben nagyon élvezte is. Úgy véli, a mentősök és vezetőik is minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy könnyebb és gördülékenyebb legyen a munkavégzés az egyetemistáknak. A védőfelszerelés szerinte is gyakorlatilag korlátlan mennyiségben rendelkezésre állt, miként a fertőtlenítőszer is, a mintavételi pontok és a munkakörülmények azonban már nem voltak ennyire ideálisak, de azért túlélhetőnek nevezte ezeket is.
A leginkább megterhelőnek a munka lelki részét érezte, hiszen a védőruha hordása hosszú órákon át önmagában is megterhelő, de amikor egy hideg öltözőben kellett utána átöltözni, elgondolkodott azon, biztosan ezt érdemli-e. Viszont ennek ellenére is azt mondta, nem bánta meg a részvételt, hiszen életre szóló tapasztalatot szerzett az egész társadalom számára rendkívül megterhelő időszakban.
Egy elsőéves hallgató már arról beszélt, hogy számított a kirendelésre, de több szempontból is félt tőle, mert nem érezte magát elég "felnőttnek" a feladathoz. Ám ennél még égetőbb kérdés volt számára az, amit a többi hallgató is említett: hogyan vizsgázik majd le azokból a tárgyakból, amelyek átlagos szemeszterben is nehézséget okoznak sokaknak.
Amikor felhívták a helyi kormányhivataltól, elmondása szerint remegő kézzel vette fel a telefont, főként annak következtében, hogy nagyon félt az esetleges következményektől, hiszen több helyről is azt éreztették velük, nem ajánlott nemet mondani. Ennek ellenére jó élettapasztalatnak fogta fel a szűrést, ráadásul a pedagógusok nagyon kedvesen fogadták őket. Így összegzett:
Emellett az egész járványügyi helyzet is nehezen feldolgozható, hihetetlen belegondolni, hogy ezt így tényleg átéljük, részt veszünk ebben, mintha részei lennénk a történelemnek.
