A kormány újabb központosítással elveszi a védőnői szolgálatokat az önkormányzatoktól, de továbbra is a településeknek kellene megfizetniük a rezsit és a béren kívüli juttatásokat.


Július elsejétől már nem önkormányzati, hanem állami feladat a védőnői szolgálatok működtetése, az átállással kapcsolatban pedig nagy a kapkodás, például egyelőre megoldatlan az, ki fizesse a rendelők rezsijét – írja saját értesülései alapján a Népszava.

A lap birtokába került egy dokumentum, amely szerint egy kórház „fedezethiányra tekintettel” még egy ideig indokoltnak tartja az önkormányzat anyagi kötelezettségvállalását az átvett ingatlanok üzemeltetésében.

Ezzel kapcsolatban az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) a Népszava megkeresésére azt válaszolta, a munkabérekre, legalábbis az eddig fizetettre, az állami költségvetésben megvan a pénz, csak ezt ezentúl más osztja majd szét. Ugyanakkor az egészségügyi szakdolgozók mellett júliustól

Emellett az is nehezíti az átállást, hogy a kórházaktól szintén július 1-től veszi át az ingatlanüzemeltetési feladatokat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), éppen akkor, amikor a védőnők – és így szolgálati helyiségeik – átkerülnek a kórházakhoz.

Éppen ezért egy, a Népszava birtokába került hivatalos levél szerint az önkormányzat és a kórház közötti szerződésben elsődlegesen az üzemeltetési költségek ügyét kell rendezni, mivel a törvényben erre nincs rendelkezés. A védőnőket átvevő egyik kórház „fedezethiányra tekintettel” 2023. december 31-ig, illetve az üzemeltetési költségek viselésére vonatkozó jogszabályi rendelkezésig indokoltnak tartja az önkormányzat anyagi kötelezettségvállalását.

Az OKFŐ a Népszava kérdéseire azt válaszolta, hogy „minden szükséges fedezet rendelkezésre áll a védőnői szolgálatok működtetésére és a bérükre”, mondván a normatívát egyszerűen átirányítják az önkormányzatoktól a feladatot átvevő területileg illetékes vármegyei intézményeknek. A kórházak kiadásait szerintük fedezi a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK) kötött finanszírozási szerződés, míg az ingatlanok üzemeltetésével kapcsolatban az OKFŐ azon az állásponton van, hogy ezek ingyenes használatának biztosítása továbbra is önkormányzati feladat. Hozzátették: ha pedig például csak bérli az ingatlant a település, akkor a „felek kölcsönösen segíthetik egymást a terhek megosztásában.”

Mindemellett július 1. után


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!