Pedig ez a helyzet az egyébként csodás magyar címmel megáldott Légi csibészekkel (eredeti címén: Lift, de nem felvonókról szól, bár lehet, jobb lett volna), amely a Netflix új, nagyobb szabású produkciója, egy amolyan Guy Ritchie-sre hangszerelt heist movie akart lenni.
Van itt nekünk egy profi tolvajcsapat, akik a film elején megvalósítják az első sikeres NFT-lopást. Hogy mi is az az NFT? Nos, egyfajta kriptovaluta, hasonlóan a Bitcoinhoz vagy az Ethereumhoz. Viszont, amíg a legtöbb kriptovaluta felcserélhető, úgy az NFT (Non-Fungible Token) nem helyettesíthető token a blokkláncon. Egy olyan digitális alkotás, amely egyedi, és minden információja, valamint életútja nyomon követhető.
Nos, az akciót kivitelező Cyrus (Kevin Hart) és bandája, a pilóta Camila (Úrsula Corberó A nagy pénzrablásból lehet ismerős), a hacker Mi-Sun (Yun Jee Kim), a széftörő Magnus (Billy Magnussen – Kémek hídja, Éjszakai játék, Aladdin, Nincs idő meghalni), a mérnök Luke (Viveik Kalra), valamint az álcázás mestere, Denton (Vincent D’Onofrio) ezúttal is sikeresen hajtják végre az akciót, s így hoppon marad az őket üldöző Interpol-ügynök, Abby (Gugu Mbatha-Raw – The Morning Show, Loki), aki történetesen Cyrus exe. Majd Abby főnöke, Huxley (Sam Worthington – Avatar-filmek) azt találja ki, hogy szervezzék be Cyrusékat a következő akcióhoz, amelynek során el kéne lopniuk egy bűncézár (Jean Reno) 500 millió dollárt érő aranyát, amit egy terroristacsoportnak fizetne ki, amiért különféle katasztrófákat okoznak, amelyekből aztán ő hasznot húzhat.
Igen, ennek valóban nincs sok értelme, de a sztori csak arra kellett, hogy a fenti karakterek összejöjjenek, és bonyolult légi mutatványokat hajtsanak végre. Merthogy persze a cím sem véletlen: az aranyat ugyanis egy szigorúan őrzött repülőgépről kellene ellopni 13 kilométeres magasságban.
Videoklipesként kezdte, s olyan sztárok klipjeit rendezte, mint Ice Cube, Cypress Hill, Mary J. Blige, Usher, Coolio, az Outkast, Dr. Dre vagy a TLC. 1995-ben jött ki első egész estés filmjével, a Végre péntekkel, ami azóta is kultikus vígjáték a fekete közösség körében. Majd 1996-ban A nagy dobással átment a krimis-akciózós vonalra, és maradt is jó ideig (1998: Nincs alku, 2003: Az olasz meló, 2003: Túl mindenen, 2009: Törvénytisztelő polgár).
A 2005-ös Csak lazán és a 2015-ös Straight Outta Compton üdítő kivételek voltak a karrierjében, utóbbi kapcsán világszerte rengeteg pozitív kritikát kapott, s utána egy rövid időre sztárrendezővé vált, például leforgathatta a Halálos iramban 8-at (2017) vagy a Men in Black: Sötét zsaruk a Föld körült (2019), amelyekkel sajnos újfent bizonyította, hogy megmaradt iparosnak.
Valahogy az egész film összecsapottnak tűnik: gyorsan forgassunk le egy laza akció-komédiát, legyen heist movie, holnapra összedobod a forgatókönyvet? Köszi! Keressünk hozzá valami egész jó nevű sztárt, hmm, Kevin Hart? Jó lesz, jöhet, rá is ér, mellé keressünk néhány egykor nagyobb nevet és néhány frisset. Van egy stúdiónk, ott leforgathatunk mindent zöld háttér előtt, megleszünk pikk-pakk, januárban mehet is fel a streamingre!
Persze mindez csak spekuláció, de az kétségtelen, hogy körüllengi a Légi csibészeket egyfajta kapkodásérzés. Olyan, mintha őrült rohanásban rakták volna össze: a külső jelenetek látszólag mind ugyanúgy vannak megvilágítva (és lerí a CGI-háttér), a vágás pedig felváltva tűnik szándékosan összevisszának és kaotikusnak. A színészek mentik a menthetőt, egész szimpatikusak, de egyben sematikusak is.
Jean Renót továbbra is fájdalmas ilyen kis semmilyen szerepekben látni szenvedni, ahogy Vincent D’Onofrio arcáról is kiolvasható a gondolat: „Mit keresek én itt?”.
Semmi fájdalmas vagy nagyon kínos dolog nem történik a Légi csibészekben, sőt, kapunk egy-két egész jó bunyót is, egyszerűen csak egy teljesen feledhető, sablonos és középszerű akciószösszenet, amely abszolút beillik a tipikus (és szomorú, hogy ez a tipikus) eredeti Netflix-film sorába: másnap arra sem emlékszünk, hogy valaha láttuk. Bár lehet, ez a streamingóriás célja, mert így egy kis idő elteltével könnyen újra elindíthatjuk… Nem jó taktika.
