Rafael Nadal azt mondta, boldog, hogy a tenisznek abban a korszakában játszik szerepet, amelyben Roger Federer és Novak Djokovic is kiemelkedően teljesít.
A 35 éves spanyol erről azután beszélt, hogy vasárnap kétszettes hátrányból fordítva megverte az orosz Danyiil Medvegyevet az Australian Open döntőjében, és ezzel két legnagyobb riválisát megelőzve, 21 Grand Slam-trófeával minden idők legeredményesebb férfi játékosává lépett elő. Történt mindez néhány hónappal az után, hogy lábsérülése miatt veszélybe került a pályafutása folytatása.
Kapcsolódó
Kettős szetthátrányból állt fel, 21-szeres Grand Slam-győztes Rafael Nadal
Maratoni küzdelemben sikerült legyőznie Danyiil Medvegyevet.
Nadal dicsérte Federert, aki térdműtéte után lábadozik, így nem lehetett ott az év első GS-tornáján és Djokovicot, aki, mivel nem volt beoltva a koronavírus ellen, már a rajt előtt kénytelen volt elhagyni Ausztráliát.
Kapcsolódó
A szerb elnök szerint Djokovic kárára akarták megmutatni, hogyan működik a világrend
Aleksandar Vucic soha nem látott zaklatást emleget, és úgy érzi, Ausztrália saját magát járatta le.
"Végeredményben ez egy játék, mi pedig messze több mindent elértünk, mint amiről gyerekként álmodtunk. Az mindegy, hogy az egyiknek 21 van, a másiknak 20, vagy éppen 23. Úgy gondolom, mindannyian nagy hatással voltunk a sportágra, elértük az álmainkat és élvezzük a játékot. Boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek a tenisz szempontjából nagyon különleges időszaknak" - fogalmazott Nadal.
A mallorcai játékos, aki sérülése után csak decemberben tért vissza a pályára, elárulta: leírhatatlan érzés, hogy másodszor is sikerült megnyernie az AO-t.
Csodálatos dolog. Sokszor keményen próbálkoztam itt Melbourne-ben, és talán a legváratlanabb pillanatban sikerült ismét nyernem. Szóval szuper boldog vagyok!
- mondta.
A folytatásról annyit árult el, hogy egyelőre élvezi a pillanatot, megnézi, a szervezete miként regenerálódik a melbourne-i két hét után, és azután dönt, mely tornákon indul.
Ahol a futball esze és szíve találkozik!
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.
